Létrehozva: 2019.12.03.

Gyömrői úti tűz: feltörték a háromgyerekes család kiégett lakását

Egy percre sem mozdul el a gyermekei mellől az az anyuka, akinek a gyerekei megsérültek a Gyömrői úti lakástűzben. Közben kiégett lakásukat idegenek feltörték, szétdúlták. Az anya ellen büntetőeljárás folyik kiskorúak veszélyeztetése miatt: magukra hagyta 7, 5 és 2 éves gyermekét, így a kicsik egyedül voltak, amikor kigyulladt a lakásuk. Isteni szerencse, hogy mindhárman túlélték!

Sötéten magasodik Budapesten, a Gyömrői úton az a régi téglaépület, melyben nemrégiben majdnem életét vesztette három kisgyermek. A házat eladták, már mindenki elköltözött onnan, kiürítették a lakásokat. Néhány otthont feltörtek, talán hajléktalanok tehették, hogy meghúzzák ott magukat. Az az első emeleti lakást, ami élethalál harc színtere volt, szintén feltörték.

Itt élt Zsanett három kisgyermekével: Dominikkal, Benettel és Noellel. Az asszony augusztus 24-én elment vásárolni a közeli benzinkútra, a gyermekeket pedig magukra hagyta a lakásban. Nem sokkal később tűz ütött ki. Abból ítélve, hogy a gyerekszoba van leginkább kiégve, feltételezhető, hogy a tűz ott keletkezett, talán a gyerekek játszottak gyufával vagy öngyújtóval. A két nagyobb fiút egy rokonuk menekítette ki az égő lakásból, ők füstmérgezéssel kerültek kórházba. A legkisebbet, a kétéves Noelt csak a kiérkező tűzoltók tudták kihozni, ő életveszélyes állapotba került. Az anyuka arra ért haza, hogy ég a lakása, veszélyben vannak a gyermekei.

Láttuk, hogy az erkélyen csapnak ki a lángok. Magam mellé vettem Darvas Péter kollégámat, és az erkélyajtón keresztül behatoltunk a lakásba. Ehhez először az kellett, hogy az erkélyajtó lángjait támadjuk meg. Miután eloltottuk, behatoltunk és azonnal keresni kezdtük a kétéves kisfiút.

Az egyik, füsttel erősen telítődött szobában meg is találtuk őt, ahogy Peti felemelte, nyöszörgött szegény. Azonnal levitte és átadta a mentőknek” – emlékezett vissza az oltásra Lajkó Péter szolgálatparancsnok.

Fotó: Sulyok László

 

A két tűzoltó nemrég Bátorság Érdemjelet kapott a Belügyminisztériumtól a hősies életmentésért.

Zsanettet a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanújával, gyanúsítottként hallgatták ki. A három fiút elvették tőle.

„Lefolytattuk a gyámügyi eljárást, amelynek eredményeképp a három kiskorú gyermeket kiemeltük a családból és a szülők egyetértésével rokonoknál helyeztük el” – válaszolta a Ripost kérdésére Budapest Főváros Kormányhivatala.

Zsanett sem tért vissza a lakásba, nem is nagyon tudott volna: a lángok szinte mindent elpusztítottak. Pedig az asszony korábban gyönyörűen felújította az önkormányzati lakást: mindenhol új burkolat, igényes bútorok, jó minőségű háztartási gépek voltak. Legjobban a gyerekszoba sínylette meg a tüzet, ide be se lehet lépni a sok törmeléktől, messziről látni csak, ahogy a kiégett trambulin árválkodik a szoba közepén.

„Noel egy távolabbi, hátsó szobában aludt, oda nem értek el a lángok, és ez volt a szerencse” – magyarázta egy rokon, aki körbevezette az elhagyott lakásban riportereinket. Zsanett a nagymamához költözött, ahol a gyerekeit elhelyezte a gyámügy. Nagyon megviselték a történtek, el sem mozdul a kicsik mellől. Leégett lakásukba vissza se mentek, nem vitték el a holmijaikat sem, inkább újakat vettek. A kis Noel néhány hétig kórházban volt, de most már ő is jobban van. Persze a történteket még mindig emlegetik a testvéreivel. A lakást az önkormányzat lezárta, de feltörték és átkutatták ismeretlenek, most is tárva-nyitva áll...”

Fotó: Sulyok László

Megköszönte unokái életét

„S. Henriett vagyok. A X. kerületben kigyulladt lakásban 3 unokám volt bent: Dominik, Benett és Noel. Az akkor ott lévő mentőszemélyeknek szeretném megköszönni, hogy megmentették az unokáim életet, leginkább a 2 éves Noelét, aki ugyan még intenzív osztályon van, de már nem kritikus az állapota. Soha nem felejtem el, amit az unokáimért tettek” – írta a nagymama az eset után a facebookon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk