Létrehozva: 2021.03.02.

György István: Versenyt futunk az idővel, tovább gyorsítunk az oltáson

529 ezer koronavírus elleni védőoltást adnak be a következő, szerdától szerdáig tartó oltási héten, ennyi idő alatt ekkora mennyiségre még nem volt példa Magyarországon.

„Versenyt futunk az idővel, tovább gyorsítunk az oltáson„ – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján. György István szavai szerint Magyarország már a harmadik helyen áll az európai uniós oltási ranglistán azzal, hogy az első oltást több mint 721 ezren, a másodikat 252 847-en kapták meg.

Emellett ugyanakkor a járvány ”harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk„, rohamosan nő az aktív fertőzöttek és a kórházban ápolt betegek száma, sem az első, sem a második hullám nem produkált ilyen rohamosan növekvő számokat – fogalmazott. Ezért is döntött az oltási munkacsoport az oltási stratégia március 1-jei módosításáról. A cél, hogy húsvét tájára – a húsvéti ünnepnapokat figyelembe véve április 11-re – lehetőleg minden regisztrált megkapja az első oltást, a lakosság minél szélesebb rétege szerezzen védettséget.

Fotó: Fotó: MH/Katona László

Járványügyi szakemberek álláspontja szerint már az első oltás is jelentősen növeli a védettséget, csökkenti a betegség súlyos lefolyásának, vagy a halálnak a kockázatát. A leghatékonyabb az lenne, ha egyszerre mindenkit be lehetne oltani, aki kérte, de erre nincs lehetőség, mert a vakcinaszállítmányok ”lassan és csöpögtetve érkezek„, kevés jön a nyugati oltóanyagokból. Megjegyezte, a kormány ezért is tárgyalt az orosz és a kínai vakcina beszerzéséről.

A beérkezett és beérkező vakcinákkal kell gazdálkodni, a rendelkezésre álló oltóanyagokkal gyorsan és többet kell oltanunk – fogalmazott, hangsúlyozva: a kormány ezután is biztosít minden forrást ahhoz, hogy elegendő vakcina álljon rendelkezésre. György István hangoztatta, mivel minden vakcina biztonságos, a gyorsan rendelkezésre álló oltóanyag az, amely életet menthet.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy ”eltolták„ a Pfizer- és az AstraZeneca-vakcina második oltását. Előbbinél a 21 nap helyett 35 nap, utóbbinál 4 hét helyett 12 hét különbséggel adják be a második adagot, felgyorsítva az első oltások beadási ütemét. Szólt arról, hogy már a következő egy hét oltási tervét is e szerint tervezték: a kedden érkezett Pfizer-szállítmány minden adagját felhasználják és a korábban érkezett kínai szállítmány második adagját is a háziorvosok rendelkezésre bocsátják. György István jelezte, 529 ezer koronavírus elleni védőoltást adnak be a következő, szerdától szerdáig tartó oltási héten, ennyi idő alatt ekkora mennyiségre még nem volt példa Magyarországon.

Ismertetése szerint folytatódik a regisztrált idősek oltása. A háziorvosok a hét közepén újabb 250 ezer adag kínai vakcinát kapnak, amellyel praxisonként átlagosan 45-50 embert tudnak beoltani. Emellett 30 800 Moderna-vakcinát is eljuttatnak a háziorvosokhoz, további 10 ezer Moderna-adag azokba az idősotthonokba kerül, ahova azt koronavírus-fertőzés, vagy más ok miatt nem tudták bevinni. Ebből a 10 ezer adagból történik a idősotthonokból a most első körös oltásra jelentkezők és a még kimaradt egészségügyi dolgozók oltása is, további 10 800 Moderna-vakcinát második körös oltásra szánnak szociális intézményekbe – fűzte hozzá.

György István közölte, hogy a kedden érkezett teljes, 114 600 adagot tartalmazó Pfizer-szállítmányt a kórházi oltópontokra viszik, ahova a háziorvosok a praxisukhoz tartozó regisztrált időseket küldik.

Folytatódik a 60 év alatti krónikus betegek oltása is. Ehhez az AstraZeneca-vakcinát használják, amelyből a múlt csütörtökön érkezett 74 ezer adagot már nem a háziorvosokhoz, hanem a kórházi oltópontokra viszik és március 6-án és március 7-én egy nagyobb oltási akció keretében használják fel. A 60 év alatti krónikus betegek közül 74 ezren sms-értesítést kapnak a hét második felében arról, hogy mikor és melyik, a lakóhelyük közelében lévő kórházi oltóponton várják oltásra – mondta. Hozzátette: az oltási akció szinte mind a 102 kórház több száz oltópontjára kiterjed.

„Kérem azokat, akik kapnak sms-t, jelenjenek meg a megadott oltóponton és időpontban” – fogalmazott. Úgy vélte: mindenkinek joga van kivárni és egy másik vakcinát preferálni, de „a legjobb vakcina az, ami már a vállunkban van„. Nem törlik a regisztrációs listáról azokat, akik nem jelennek meg az oltóponton, de hónapok is eltelhetnek addig, amíg megkaphatják a ”kedvükre való„ oltóanyagot. György István szólt arról is, hogy folytatódnak a második körös oltások, ez a héten 49 180 embert érint.

Az államtitkár végül köszönetet mondott az egészségügyi dolgozónak, a kormányhivataloknak, önkormányzatoknak az oltások beadásáért, szervezéséért, adminisztrációs feladatok elvégzéséért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz