Létrehozva: 2019.12.09.

Győri késelés: a szülők élete is örökre megváltozik

Egy 17 éves diák megkéselte múlt héten a tanárnőjét, de nem csak őt gyötri a bűntudat, szülei is borzalmasan érezhetik magukat.

Szombaton előzetes letartóztatásba tették a 17 éves H. Andrást, miután csütörtök délután a fiatal egy bicskával hátba szúrta fizikatanárnőjét.

Gyõr, 2019. december 5.
Rendõrautók a Gyõri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma elõtt 2019. december 5-én, miután az iskolában késelés történt. Sajtóinformációk szerint egy diák késelt meg egy tanárt.
MTI/Krizsán Csaba
Fotó: MTI – Krizsán Csaba

„Azt gondolom, maximálisan megbánta tettét. Egyelőre nagyon korai bármilyen következtetést levonni, de nem akarta a tanára életét kiontani” – mondta a TV2-nek dr. Faragó Péter a fiú ügyvédje.

A bíróság közleménye szerint a fiatalkorúaknál kifejezetten fennáll a szökés, az elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye, ezért elengedhetetlen az előzetes letartóztatás elrendelése. A fiút a börtönben a felnőtt raboktól elkülönítve tartják fogva, a celláját kamerával figyelik meg.

Makai Gábor pszichológus szerint egy folyamat utolsó fázisa lehetett az a pillanat amikor H. András kést rántott. Feltételezhető, hogy a fiú nem súlyos elmebeteg, valamilyen mentális zavar lehetséges, de beszámítható volt, amikor tettét elkövette. Ennek következtében valószínűleg azóta felmérte a tette súlyát és bűntudatot érezhet – mondta a szakember a Borsnak.

Egy másik pszichológus, Csehák Hajnalka úgy gondolja, minden bizonnyal az édesapának is nehéz érzés lehet, hogy a tőle kapott bicskával követte el fia a bűncselekményt. Elmondása szerint erős bűntudat gyötörheti a szülőket is.

A legfrissebb információk szerint a tanárnőt már napokon belül kiengedik a kórházból, felépülése jól halad. Mint elárulta, arra is kész áll, hogy megbocsásson a 17 éves fiúnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast