Létrehozva: 2020.04.17.

Gyorsul a járvány terjedése, folytatják az idősotthonok ellenőrzését

Lassan belépünk a tömeges megbetegedés szakaszába – mondta el Müller Cecília az operatív törzs pénteki tájékoztatóján.

Müller Cecília elmondta, hogy a most elhunytak között volt olyan, aki a Pesti úti idősotthonból került ki.

Az utóbbi időben felgyorsult a járvány terjedése, lassan belépünk a tömeges megbetegedés időszakába – mondta el.

„A fertőzöttek közül 63 fő van lélegeztetőgépen. Az ő állapotuk súlyos, de nem reménytelen” – fogalmazott.

Müller Cecília országos tiszti fõorvos a koronavírus-fertõzés elleni védekezésért felelõs operatív törzs online sajtótájékoztatóján.
MTI/kormany.hu

A legrosszabb forgatókönyvre készülve felszabadítanak kórházi ágyakat. A kórházainkban 66 ezer ágy áll rendelkezésre. Ez nem jelenti, hogy minden ágy foglalt. Az összes ágy 60-70%-a van kihasználva az országban. Ahhoz, hogy az 50%-os felszabadított ágyat elérjük, csak 15%-os változást kell eszközölnünk. Ehhez vagy áthelyezik a beteget vagy hazaengedik. De ezt az orvosok döntik el, olykor több orvos dönt a betegről.

Csak orvosszakmai döntés mellett lehet valakit elengedni az egészségügyi intézményekből. Nem történhet olyan ami kedvezőtlenül befolyásolná a beteg állapotát – tette hozzá.

„A családot minden esetben tájékoztatják és megbeszélik azt is, ki fogja az otthonában kezelni. Csak olyanokat engednek haza, akiket otthon el lehet látni” – hangsúlyozta.

Két zárójelentést kap a távozó beteg, az egyik az egészségi állapotról és a beavatkozásokról, tanácsokról, gyógyszerelésekről szól, illetve három napi gyógyszerellátásról, illetve van egy ápolásszakmai zárójelentés, ez tartalmazza a szükséges ápolási teendőket otthon, ehhez útmutatót is készített a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Müller Cecília elmondta, hogy az elmaradt kezelések esetén sikerült rendezni több problémát is, leginkább a daganatos betegek kezelésében voltak kérdések.

Kiemelt figyelmet fordítanak a szociális intézményekre is. Hangsúlyozta azt, hogy mindent, amit elrendelt, ellenőrizni fognak. Az idősotthonok lakóira fokozottan figyelni kell. Védőfelszereléseket, fertőtlenítőket osztottak szét.

Kérdésre válaszolva az országos tiszti főorvos elmondta, hogy 1035 idősotthon van az országban. A nagyobb létszámú intézményekkel kezdték meg az ellenőrzést. Eddig 12 intézményben jelent meg a koronavírus, 3 intézményben nagyobb számban. 31 fő halt meg a 12 intézményből.

Ha valaki otthon van karanténban, de súlyos tünetei lesznek, azokat kórházba szállítják. Akinek enyhe tünetei vannak, azoknak nem tanácsolnak külön gyógyszert, de általános immunerősítést igen: vitaminokat, folyadékpótlást és testmozgást.

Különbözőképpen reagál az emberi szervezet. Van, akiben magas az ellenanyag mértéke, másokban viszont szinte mérhetetlen. Müller Cecília szerint ez a kérdés azért fontos, hogy kiderüljön, kialakul-e védettség és ha igen, milyen hosszú. „Mivel ezt azonban még nem tudjuk, így lehetséges, hogy újra megfertőződnek” – tette hozzá.

A gyorstesztek inkább álpozitív eredményt adnak a tapasztalatok szerint – mondta el a tisztifőorvos.

A kórházakban 10 napra előre vannak védőfelszerelések

Kiss Róbert elmondta, hogy az önkormányzatok által bevezetett szigorúbb szabályok a húsvéti hétvégén beváltak, ezért a mostani hétvégén is más jogosítványokat kapnak a polgármestereket.

21 093 szabálysértés történt a kijárási korlátozás életbe lépése óta – mondta Kiss Róbert. A fővárosban 530 szabálysértés történt, és 128 fővel szemben történt helyszíni bírság.

Pekingből 5 járat érkezett és több mint 53 tonna védőfelszerelést hoztak. A kórházakban már 10 napra előre vannak védőfelszerelések.

A magyar-horvát viszonylatban ismételten visszaállt a korábbi teherforgalmi átlépési lehetőség. Battonya határátkelőt megnyitották – mondta Kiss Róbert. A kétvölgyi határátkelőhelyet lezárták, míg Bajánsenyén 0-24 órában lehetséges az átkelés.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek