Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.06.

Hableány-tragédia: monumentális emlékmű őrzi az áldozatok neveit az örökkévalóságnak – Fotók

Május 29-én szombaton lesz a 28 emberéletét követelő Hableány katasztrófa második évfordulója. Emlékművet állítottak fel a tragédia helyszínén.

Csak két nappal a tragédia évfordulója után fogják átadni a Hableány áldozatainak emlékére készült emlékművet – tudta meg a Ripost.

Május 29-én szombaton lesz a 28 emberéletét követelő Hableány katasztrófa második évfordulója, ám a megemlékezők még nem tehetik a csokraikat a hivatalos emlékmű mellé. Az ugyanis, bár elkészült, nem avatják fel addig, majd csak május 31-én hétfőn.

Emlékműet állítottak a Hableány áldozatainak tiszteletére

A turistahajó, fedélzetén 33 dél-koreai turistával és a 2 fős legénységgel 2019. május 29-én este 9 órakor, a kikötése előtt néhány perccel süllyedt el a Margit-híd pesti hídfőjénél, miután összeütközött az annál jóval nagyobb Viking Sygin szállodahajóval. Mindössze hét utas élte túl a balesetet.

A svájci monstrum kapitányát, Jurij C.-t bíróság elé állították és a mögötte haladó testvérhajója, a Viking Idun kapitánya ellen is nyomozás folyik segítségnyújtás elmulasztása miatt.

Az emlékhelyen sokan megfordultak: helybéliek és turisták egyaránt jöttek
Fotó: Ripost

Másnap megjelent az első csokor

A Hableány roncsait csak 11 nappal a tragédia után emelték ki a magas vízállás és az erős sodrás miatt, ám már másnap reggel mécsesek égtek és csokrok emlékeztek az elhunytakra a Margit-híd pesti lábának déli oldalán, az autós lehajtó mellett.

Egyre több virág, rajz került ide. Az egyik oszlop körül több plüssállat vigyázta az eltávozottak álmát: arra a hatéves koreai kislányra emlékeztettek, akit az édesanyja karjaiban találtak meg a búvárok, mindketten halálukat lelték a Dunában.

A 25 tonnás sötétszürke gránittömbbe az összes áldozat nevét belevésték.
Fotó: Ripost

Az emlékhelyen sokan megfordultak: helybéliek és turisták egyaránt jöttek, hogy leróják kegyeletüket vagy elmondjanak egy imát a halottakért. A virágokat és a plüssöket pedig egy titokzatos idős hölgy tartotta karban, hogy mindig frissek és tiszták legyenek.

Monumentális emlékmű

2021. március elején elkerítették a területet, hogy gigantikus emlékművet állítsanak a balesetben elhunytaknak. A 25 tonnás sötétszürke gránittömbbe az összes áldozat nevét belevésték. A 175 millió forintba kerülő emlékhely építése nem volt egyszerű: úgy tudjuk, a környéken futó gázvezetékre különösen vigyázni kellett.

Az átadást pontos dátuma még ismeretlen

Az építkezésen többször is jártunk, és most már láthatóan készen van az emlékmű. A szeles tavaszi időjárás még abban is segített nekünk, hogy megpillanthassuk: lefújta ugyanis az azt takaró ponyvát, így szemfüles fotóriporterünknek sikerült megörökítenie azt. Az átadást pontos dátumáról azonban hiába kérdeztük a Külügyminisztériumot, ez idáig nem árulták még el.

A koreaiak kérésére halasztottak

„A Panoráma Deck Kft. és a Dunai Hajósok Szövetsége közös megemlékezést tervez a tragédia második évfordulóján a 26 dél-koreai és a 2 magyar áldozat emlékére. Terveink szerint az Európa hajóval hajózunk a baleset helyszínére, a hajón munkatársak és egykori kollégák lesznek. Sajnos az elmúlt két évben nem sok dolgozó maradt, mindenkit el kellett bocsátani a tragédia és a járvány okozta válság miatt” – tudtuk meg dr. Sógor Zsolttól, a Hableány tulajdonosának jogi képviselőjétől.

Május 29-én szombaton lesz a 28 emberéletét követelő Hableány katasztrófa második évfordulója
Fotó: Ripost

„A megemlékezés miatt érdeklődtem a Külügyminisztériumban, hány órakor adják át az emlékművet hivatalosan, ugyanis a mi megemlékezésünket fél órával későbbre szeretnénk időzíteni. Legnagyobb meglepetésemre azonban azt felelték, csak az évforduló után két nappal, május 31-én hétfőn délelőtt fogják átadni, mégpedig a koreai fél kérésére.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát