Létrehozva: 2020.08.03.

Háborognak a szülők a ferencvárosi Kerekerdő-parki játszótér miatt

Lehet rajta rántottát sütni, de eredeti céljára ebben a kánikulában alkalmatlan. Akár találós kérdés is lehetne, de ennél komolyabb az ügy. Budapest IX. kerületében a Kerekerdő -parki játszótér csúszdájáról van szó. Mivel több hete leszakadt felette a ponyva, a szülők joggal háborognak a Facebookon, hiszen olyan forró a felülete, hogy csúszdázni csak égési sérülések árán lehet rajta.

A Ripost ellátogatott a játszótérre, hogy megnézzük, mennyire problémás a helyzet.

Ahogy odaértünk a Ferencvárosi Rendészet egyik munkatársa fogadott bennünket.

Fotó: Ripost

„A szülők nekem panaszkodnak itt, hogy mennyi mindennel van baj. Én persze jeleztem ezt a főnökömnek, de egyelőre nem nagyon történik semmi: hetek óta nem javítják meg az egyetlen ivókutat, és a ponyvát se pótolták, ami a csúszda felett volt, arról nem beszélve, hogy még vécé sincs itt” – mondta el lapunknak a rendész.

Fotó: Ripost

A férfi természetesen azt kérte, hogy ne írjuk le a nevét, és az arcát se mutassuk, mert az állásával játszik.

Fotó: Ripost

Amikor munkatársaink a helyszínen jártak, a homokozóban – ami felett van ponyva – békésen játszott két kislány: édesanyjuk, Szilvia a Ripostnak megerősítette a rendész gondolatait.

„Az a csúszda iszonyat nyáron. Amikor volt felette ponyva, akkor is meleg volt, de legalább nem tűzte a nap és nem égetett. Én a gyerekeket oda se engem. Az is zavaró, hogy nincs egy mellékhelyiség, ahol a dolgát elvégezhetné az ember, pláne, a gyerek, hiszen amint rájuk jön, szaladni kell hazafele. Az ivócsapról meg ne is beszéljünk, ebben a hőségben. Nehezen ugyan meg lehet engedni belőle a vizet, de egy kisgyerek már nem tud belőle inni”.

A ferencvárosi csúszda tavaly ilyenkor is használhatatlan volt, a Kétfarkú Kutya Párt ezen a csúszdán sütött rántottát, hogy ezzel az abszurditással hívja fel a problémára a figyelmet. Mivel a jelenlegi alpolgármester Ferencvárosban a Kétfarkú Kutyapárt tagja, úgy látszik hivatalban már nem is olyan fontos az a probléma, amire ők maguk hívták fel a figyelmet tavaly júliusban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"