Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.10.24.

Háborút indított a magyar hatóság a Viagogo ellen

Felkerült a magyar kormány jogsértõ webáruházakat tartalmazó listájára a Viagogo. A botrányos jegyüzérportál a fogyasztóvédelmi hatóság szerint súlyos jogsértéseket követett el, a céget feljelentették a svájci fogyasztóvédelmi hatóságnál. Jövõre várható elsõfokú döntés.

Robbanhat a Viagogo-bomba, miután az internetes jegyüzérek paradicsoma ellen egyre több országban és egyre magasabb szinten lépnek fel. A cég oldalán hemzsegnek a többszörös felárral kapható, gyakran hamis jegyek, sőt, nem létező eseményekre is kínáltak belépőt! Ed Sheeran énekes nekiment a portálnak, Eros Ramazzotti 2019-es budapesti koncertjének szervezői pedig hangsúlyozzák:

 

„nem vállalnak felelősséget a Viagogón vásárolt jegyekért!”

 

Közvetítői szolgáltatás mögé bújik a cég

A Viagogo azzal védekezik, hogy közvetítői szolgáltatást nyújt a magánszemélyek közötti jegy adásvételre, s garanciát vállal arra az esetre, ha a vásárló nem kap érvényes jegyet. Ám a szakemberek szerint mindez kevés.

Komoly fellépést szorgalmaznak a céggel szemben többek közt Angliában, Franciaországban, Németországban, Hongkongban és Svájcban. Van, ahol törvényi szinten akarják elérni, hogy ne lehessen a vételárnál drágábban értékesíteni a jegyeket. Új-Zélandon a Kereskedelmi Bizottság a legfelsőbb bírósághoz fordult, mondván: a Viagogo hamis és félrevezető állításokat tett, például, hogy hivatalos jegyeket értékesítenek és garanciákat vállalnak.

 

Eljárást indított a magyar hatóság is

Magyarországon csak idén több tucat panasz érkezett a Viagogo miatt a fogyasztóvédelmi hatósághoz.

„Többen jelezték, hogy a megvásárolt jegyek érvénytelenek, de a magas jegyárakat és a felszámolt járulékos költségeket is kifogásolták” – közölte a %Ripost%-tal az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), ahová a fogyasztóvédelem tartozik. Vizsgálat indult, mely kiderítette, hogy a vállalkozás nem tájékoztatta előzetesen a vásárlókat többek közt az elérhetőségéről, a szerződéskötés lépéseiről, az áru tényleges ellenértékéről, a szállítás költségéről és a panaszkezelés módjáról sem, ezért felkerült a kormány listájára, amin a súlyos jogsértést elkövető webáruházakat tartják számon. Az ITM-hez tartozó Európai Fogyasztói Központ felvette a kapcsolatot a svájci fogyasztóvédelmi hatósággal, jelezte a panaszokat, és tájékoztatást kért az általuk megtett lépésekről. A társhatóság már tavaly eljárást indított a tisztességtelen verseny tilalmáról szóló törvény alapján a Viagogóval szemben. Az elsőfokú döntés jövőre várható.

 

Internetes ellenlépéseket követelnek

A Viagogo elleni petíciót írt alá és küldött el a Google-nek többek közt az angol labdarúgó-szövetség, a zenészek és lemezkiadók brit érdekképviselete és számos brit parlamenti tag.

Nyomást akarnak gyakorolni az internetes óriáscégre, melynek komoly pénzt fizet a jegyüzér portál azért, hogy a Google-on jegyet keresőknek, bár megjelölt hirdetésként, de elsőként a Viagogót hozza fel – írja a The Guardian. A brit napilap a nyílt levélből is idéz: „Megértjük, hogy a Viagogo a Google értékes ügyfele, mégis arra ösztönözzük a Google-t, védje meg azokat a fogyasztókat, akik napi szinten bizalmat táplálnak iránta. Ezért is fontos, hogy korlátozzák a Viagogo fizetett hirdetéseit."

 

Kíváncsi vagy, milyen kemény vádak alapján indított bírósági eljárást a brit Versenypiaci Hatóság a Viagogo ellen? Mennyire jól megy a Viagogo vezérigazgatójának, Eric Bakernek? S mit tehetsz a Viagogo ellen? Akkor keresd a szerdai %Ripost% napilapot az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó