INSIDER

Halálos gázolás Szegeden: zokogva könyörgött a teherautós, mentsék meg a 6 éves kislány életét

Kiarát egy sóderszállító teherautó gázolta el. A 6 éves kislány életéért egy órán keresztül küzdöttek a mentősök.
  • Szerző: Ripost

Továbbra is keresik a szemtanúkat a hétfői gyermekgázolás ügyében. A hatéves Kiarát az édesanyja élettársának testvére hozta el az óvodából. Hazafelé a kislány egyelőre tisztázatlan körülmények között egy sóderszállító teherautó alá került, és az életét annak ellenére sem sikerült megmenteni, hogy a mentősök több mint egy órán keresztül küzdöttek érte.

Fotó: Bors

Bernát Zsuzsanna, a kislány édesanyja a Borsnak elmondta: senkire sem haragszik, csak szeretné pontosan tudni, mi történt. Őt egyébként a sógornője hívta telefonon, hogy siessen a helyszínre, mert baj van.

„Mindenfélét mondanak az emberek, van, aki szerint Kiara egyszerűen kiszaladt az úttestre. A sofőr valószínűleg nem láthatta a lányomat, és még azt sem vette észre, hogy elütötte őt. Az emberek kiabálására állt meg. Amikor megérkeztem, láttam rajta, hogy mennyire megviselte a baleset. Sokkot kapott, és velem együtt zokogva kérte az orvosokat, hogy mentsék meg Kiara életét – emlékezett vissza Zsuzsanna.

A sofőr akár ártatlan, akár vétkes, kénytelen lesz örökké együtt élni a tudattal, hogy elütött egy ártatlan kisgyermeket. Berényi András ügyvéd általánosságban elmondta: olyan verzió nem létezik egy 6 éves áldozat esetében, hogy a balesetéért senki nem felel.

„Sokat számít az ügy felderítése során, hogy a tragédia gyalogátkelőhelyen történt-e, vagy sem. Ha zebránál következett be, a következő kérdés, hogy volt-e jelzőlámpa, és az éppen milyen színű volt. Amennyiben a baj nem gyalogátkelőhelyen következett be, a teherautó sofőrje hivatkozhat arra, hogy nem észlelte a gyermeket, amennyiben betartotta a sebességkorlátozást. Alapesetben egy kiskorú gyermekre annak kell vigyáznia, akire rábízták őt” – fogalmazott a jogász.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?