INSIDER

Halálra vertek egy idős asszonyt Pocsajon: két aranygyűrűje miatt kellett meghalnia

Két aranygyűrűt és 1500 forintot vettek el a nőtől, akit halálra vert 3 férfi.
  • Szerző: Ripost

Egy akkor még 17 éves kamasz vetette fel tavaly nyáron iszogatás közben két ismerősének, hogy aranygyűrűvel látott egy idős asszonyt, amit elvehetnének. Ezután a három férfi maszkot öltött, majd egy éjszaka folyamán átmásztak az idős nő házának kerítésén, felemelték az egyik redőnyt, befeszítették az ajtót, aztán kutakodni kezdtek a helyiségekben.

A nyugdíjas nő – szerencsétlenségére – felébredt a betörésre, így aztán brutális módon agyonverték. Utolsó erejével az unokáját riasztotta telefonon, aki a szomszédokhoz fordult segítségért. Az asszonyt kórházba szállították, ám végül három héttel később belehalt súlyos sérüléseibe.

Hajnalban idecsörgött nekünk telefonon, hogy menjünk már át, mert a mama valami gombja be volt építve a telefonjába, az jelzett neki, hogy valami baj van. Nagyon sírt a mama, tehát fájdalmai volta” – árulta el az egyik szomszéd a Tények riporterének.

Miután a 30 és 25 éves támadó magatehetetlenné tette a nyugdíjas asszonyt, a 17 éves fiú lehúzta a két aranygyűrűt az ujjáról, emellett 1500 forintot is elvittek a házból. Szörnyű tettük után még el tudtak menekülni, ám a rendőrség hamar azonosította, majd elkapta őket.

Bírósági tárgyalásukon a két felnőtt férfit életfogytiglanra, kiskorú társukat pedig 14 évi börtönbüntetésre ítélték, de mivel ezt nem fogadták el, az ügyet tárgyalni fogják.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?