Létrehozva: 2020.09.15.

Hátborzongató: kakaóval altatta el a kis Niki félelmét a gyilkosa

22 évvel ezelőtt elrabolták és megölték Szathmáry Nikit. A gyilkossággal kapcsolatban szörnyű részleteket mesélt el a magyar látó.

Az ország első számú médiuma, Kiss Kató szerint a mai napig él és közöttünk járhat a 22 éve meggyilkolt gyulai kislány, Szathmáry Niki gyilkosa.

A látó azt is elárulta, hogy nemcsak Niki, hanem édesanyja, Edit is ismerte a lelketlen férfit, aki végzett a kislánnyal. Kató a gyilkosság helyszínét is részletesen felvázolta a Borsnak.

„Csúnya zöldre festett székek vannak, mint a vasutas zöld szín, és egy régi asztal, szól a rádió, hangosan jár az óra, az asztalon pedig van egy elnyűtt könyv, százszázalékosan mutatja a címét: a Zabhegyező” – sorolta Kató a videójában.

Edit a kislánya gyilkosa szemébe szeretne nézni
Fotó: Bors

Azt is elmondja, a kislány ekkor egyáltalán nem félt, a férfi ugyanis igyekezett elaltatni a gyanúját: még kakaóval is megkínálta a mit sem sejtő gyereket. Sőt a látó azt is állítja, a gyilkos a bú­csúztatón és a Niki emlékére szervezett emlékséták valamelyikén is megjelent.

Niki édesanyja, Edit a szemébe akar nézni lánya gyilkosának. Azt re­méli, hogy a férfi él még.

„Mindenképpen a szemébe akarnék nézni. Azt akarom, hogy mondja el, hogy miért és mit tett vele. Tudom, hogy nem lesz jobb, fájni fog, mégis annyira akarom tudni. Nem hiszem, hogy megkönnyebbülés lesz, sőt szerintem nehezebb lesz sokkal” – mondta Katónak az asszony.

Kiss Kató látó borzalmas részletekkel szembesítette az édesanyát
Fotó: Bors

Erre van esély, az Országos Rendőr-főkapitányság ugyanis azt közölte, hogy az ember­ölési ügyek soha nem évülnek el. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság pedig arról tájékoztat­ta a Borsot, hogy minden új információt megvizsgálnak az üggyel kapcsolatban, és a 3 millió forin­tos díjkitűzés változatlanul érvényben van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz