Létrehozva: 2019.07.17.

Hátborzongató tettre szánták el magukat a gyilkos vérű rottweiler gazdái

A kutya egy kétéves kislányra támadt rá két héttel ezelõtt Csókakõn. Az állatot azóta elaltatták.

Kiderült, hogy ki akarták lopni gazdái a karanténból azt a rottweilert, amely egy kétéves kislányra támadt két héttel ezelőtt Csókakőn.A település polgármestere, Fűrész György számolt be arról, hogy döbbenetes jelzést kapott attól az alapítványtól, ahol a kutyát őrizték: egyik gazdája megjelent a telepen gyerekestül, rendőrautóval, két civil ruhás rendőr kíséretében, és közölték, hogy elviszik az állatot, mert rendőrkutya lesz belőle. Az alapítvány munkatársa azonnal felhívta a helyi kapitányságot, ahol természetesen nem tudtak semmit erről - írja a feol.hu.

Ám a kutya gazdája újra próbálkozott: egy magát börtönőrnek kiadó férfival jelent meg, aki persze semmilyen határozatot nem tudott felmutatni, ami alapján intézkedne. Amikor megkérdezték, hogy mégis mire kellene a rottweiler, azt felelte: van olyan helyzet, amikor gyerekre kell kutyát küldeni, és erre tökéletes ez az állat, hiszen már támadt gyerekre. Az alapítvány értesítette a rendőrséget, ekkor elmentek.

A rendőrség belső vizsgálatot indított a magukat rendőrnek kiadó, rendőrautóval érkező személyek miatt, akikről a helyi kapitányságon semmit nem tudnak. A rottweilert azóta elaltatták.

Az alapítvány szerint egyébként a kutya gazdája az állat elszállításakor egy vállrándítással intézte el a támadást, azt mondta, van olyan, hogy kiszökik egy kutya, és kifizetik, amit kell. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban