Létrehozva: 2019.04.28.

Heteken belül szabadulhat az egyik legkönyörtelenebb magyar gyilkos

A skálás gyilkosként elhíresült férfi több évtized raboskodás után elhagyhatja a börtönt.

Heteken belül akár szabadulhat a börtönből Magyarország egyik legkönyörtelenebb bűnözője, Bene László. A háromszoros gyilkos feltételes szabadlábra helyezéséről májusban dönt a bíró.

Tavaly már átesett Bene egy ilyen procedúrán, akkor a döntéshozó első fokon úgy döntött: a skálás gyilkosként elhíresült férfi több évtized raboskodás után elhagyhatja a börtönt, a másodfok azonban másképpen határozott, sőt maga az érintett is azt kérte, hogy maradhasson még a rácsok mögött. 

A Vasárnapi Blikk információi szerint az elmúlt egy évben Bene egy fegyelmit sem gyűjtött be a szegedi Csillagban, de dicséretei számát sem gyarapította. 

Nagy kérdés, hogy amennyiben a bíró a szabadulása mellett dönt, miből, kivel és hol kezdene új életet a többszörös gyilkos.  Édesanyja már nem él, testvére pedig eladta azt a házát, amelyben Benének egy szobája lett volna.

Donászi Aladár és Bene László még a nyolcvanas évek derekán a börtönben ismerkedett meg. Mindketten értelmiségi családból származtak, felmenőik között ügyész, hegedűművész és pedagógus is található. Az első gyilkosságot 1991-ben Donászi egyedül hajtotta végre (hívta Benét, de az nemet mondott az akcióra), a Győr és Környéke Vízmű és Fürdő Vállalat parkolójában meglőtte Õsz Zsigmond rendőrt, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. 

Hosszas tervezgetés után a páros elhatározta: megszerzik a Budai Skála bevételét. 

Pontosan tudták, hogy a tetemes pénzt mindig taxival szállítják, a Vak Bottyán utcában autójukkal keresztbe álltak az úton, Donászi felrántotta a taxi ajtaját, és azonnal tüzelni kezdett. A brutális akció során a pénzt kísérő Sádt Győző azonnal meghalt, a kocsi sofőrje és a másik pénzszállító a csodával határos módon túlélte a kegyetlen támadást.

Még ugyanezen évben a Fejér megyei Sárszentmihály melletti erdőben lőgyakorlatot tartottak, amit ifjabb Tóth Tamás és vadásztársa észrevett. A két fiatalember az életével fizetett, mert szembeszálltak a kegyetlen és teljesen gátlástalan párossal.

A Legfelsőbb Bíróság 1996-os döntése alapján Bene Lászlót életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, azzal a feltétellel, hogy legkorábban 20 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Donászi a börtönben öngyilkosságot követett el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban