Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.03.

Hetekig élt férje holttestével egy lakásban a csepeli nő

- Igazi horror ez az egész – mondják a Ripost-nak a csepeli Szabadság utcában élők. Karácsony másnapján a délutáni órákban több rendőrautó is megállt az egyik háztömb előtt. Kiderült, hogy az egyik emeleten élő házaspár miatt érkeztek az egyenruhások, ugyanis az ott lakó férfi meghalt.

Szerző Ripost

Azóta se tértünk magunkhoz

– kezdte egy nő lapunknak.

Fotó: Ripost

„A rendőrök a 60 év körüli A. Ferencéknél jártak, ugyanis a lányuk – aki a szüleihez érkezett aznap karácsonyozni – kihívta őket. Mi már hetek óta nem láttuk az idős házaspárt, de nem gondoltuk, hogy bármi baj lehet. Arra meg végképp nem, amit ezután hallottunk. Állítólag Feri meghalt. De ez még hagyján! Állítólag hetekkel ezelőtt hunyt el, a teste a padlón feküdt, és a kicsit zavart felesége ott élt hetekig, a holttestel egy lakásban!”

Kollégáink a házaspár lakását is megtalálták, a szomszédok rögtön mesélni kezdték nekik a történteket.

Hetek óta súlyos, nehéz szagot érzünk, ami bejött a lakásunkba is

– kezdte egy férfi.

„Iszonyúan kellemetlen volt, de nem tudtuk, honnan jöhet. Miután kiderült, nagyon megijedtünk. Korábban próbáltunk segíteni a házaspárnak, de ők nem kértek belőlünk. Így gondoltuk, most nem zaklatjuk őket… Aztán karácsonykor megtudtuk, hogy mi történt Ferivel. A lánya elvitte magához Győrbe az asszonyt, így már ő sincs egyedül, üres a ház. De a lakást nem hiszem, hogy kitakarították, mert még mindig nagyon kellemetlen szag árad ki onnan. Ezért a szomszédokkal közösen dezodorokkal körbe fújtuk az ajtót, hogy elviselhető legyen a levegő – tette hozzá.

Fotó: Ripost

A Ripost megkereste a rendőrséget, és közölték lapunkkal: a férfinél az orvos természetes halált állapított meg, kizárta az idegenkezűség és a bűncselekmény gyanúját.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát