INSIDER

Hihetetlen, de igaz: gyilkolja a spermiumokat a mobil, ezt lehet tenni ellene

A férfiakat érintő meddőség egyre elterjedtebb szerte a világon. Ennek hátterében az áll, hogy a férfiak ondójának minősége folyamatosan romlik. Az okokat a szakemberek folyamatosan kutatják, és bár ezek összetettek, tenni azonban lehet ellenük. Első körben azzal, ha az urak kiveszik a zsebükből a mobilt.
  • Szerző: Ripost

A témában Ratkó Tünde termékenységi szakember – szülésznő volt a Metropol segítségére.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A gyorsaságot és a minőséget is befolyásolja

„A mobiltelefonok rádiófrekvenciás (RF) elektromágneses hullámokat (EMW) bocsátanak ki, amelyeket az emberi test elnyel„ – magyarázza Ratkó Tünde. „Ezek a hullámok káros hatást gyakorolnak az agyra, a szívre és a reproduktív szervekre – persze sok más szervrendszerrel egyetemben. A technológia rohamosan fejlődik, így sokszor csak legyintünk, hogy a káros mobilok kora lejárt. Ez azonban ebben a formában nem igaz. Friss, idei tanulmányok is igazolják, hogy ez a fajta káros kibocsátása a mobiloknak most is jelen van, és a spermiumtermelésre is hatással van. Sőt, nem csak a termelésre, hanem a spermiumok mozgására és minőségére is rombolóan hat, még akkor is, ha azok testen kívüli környezetben vannak.”

Fotó: Pixabay.com

Három oka lehet a férfimeddőségnek

De vajon ha a mobil kikerül a mobil a zsebből, akkor helyre álla spermiumtermelés? „Bár nagyon sokat javíthat a helyzeten, ha a mobil nem a zsebünkben kap helyet, és az sem lesz baj, ha a mobilozásra fordított időt is csökkentjük, ezzel még a többi környezeti ártalmat nem tudjuk kiiktatni„ – véli a szakember. „A férfiak meddősége ugyanis három tényezőre vezethető vissza: betegségre, traumára (fizikai vagy akár lelki) és a környezeti ártalmak okozta tápanyaghiányos állapotokra.”

Az életmód segíthet

A termékenységi mutatók nagyban javíthatók a megfelelő életmóddal. Ebbe beletartozik a mozgás, az egészséges táplálkozás és a tápanyagpótlás, ami megoldható vitaminkészítménnyel is. – És itt jön a dilemma: melyiket válasszuk? – teszi fel a kérdést Ratkó Tünde. – A tápanyagokat ugyanis nem elég bevinni, fontos, hogy megfelelően használja fel a szervezet. Ha a bevitt anyagok szerves, biológiailag aktív kémiai kötési formákban vannak jelen, akkor jobban hasznosulnak. A szervetlen kötésben bevitt anyagokat ugyanis a testnek még át kell alakítania 2-3 alkalommal, mire használhatóak lesznek. Ennek következtében nagy részük egyszerűen a vizelettel kiválasztódik. A szerves kötések esetében nem kell annyi átalakítás. Emellett pedig, ha a készítmény még komplex is, akkor számolhatunk az egyes anyagok mások felszívódását segítő hatásával is. Így érhetjük el a legjobb eredményt a vitaminkészítmény szedése terén.

Használjunk fülhallgatót

Egy izraeli kutatócsoport által közzétett tanulmány szerint, a mobiltelefont egész nap a nadrágzsebükben hordó férfiak csaknem felénél a spermiumok száma olyan alacsony volt, amilyen a férfi lakosságnak csak 11 százalékánál fordul elő. Azok esetében, akik naponta több mint egy órát beszéltek a készüléken vagy akkor telefonáltak, amikor a mobil éppen a töltőn volt, kétszeresére nőtt az alacsony spermiumszám kockázata – állapította meg a tanulmány. Azt javasolják, hogy csökkentsék a hívások időtartamát, ne aludjanak a telefon közelében, kerüljék a beszélgetést az éppen töltődő készüléken, a töltés idejére kapcsolják inkább ki. Amikor csak lehet, használják a fülhallgatót. A kutatók ugyanakkor kiemelték: nagyobb létszámú vizsgálatokra lenne szükség, hogy a mobiltelefonok sugárzása és a férfiak meddősége közötti összefüggést egyértelműen bizonyíthassák.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?