Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.24.

Hihetetlen, kiket előzött meg a magyar sztár, őt is meglepte a horgászteljesítménye

„Meg sem bírok szólalni. Szerintem eldőlt a verseny” – mondta a címvédő, miután megtudta, mekkora halat fogott a világbajnok bokszoló az idei megmérettetésen.

Egyszerre kapták fel a fejüket az ismert emberek a horgászat nagyköveteinek pecaversenyén a székesfehérvári Palotavárosi horgásztavaknál, miután az amatőr és profi világbajnok bokszoló, Erdei Zsolt kapitális, 18 kilós busát fogott a baráti viadalon. Pedig ellenfelei között ott volt többek közt Reviczky Gábor színművész és Tátrai Tibor zenész, a Tátrai Band alapítója is. Ám nem csak ők, Madár is meglepődött: „Bevallom, nem készültem ekkora példányra, még normális merítőm sem volt, úgy kértem kölcsön egyet, amibe belefért.”

Erdei Zsolt (Fotó: Bors)

Erdei jó félórát küzdött a hallal, mire sikerült partra emelnie, de végül ő győzött.

Elakadt a címvédő szava

„Meg sem bírok szólalni. Csak mosolyogni tudok ezen. Szerintem eldőlt a verseny” – fogalmazott Csőre Gábor Jászai-díjas színművész, aki címvédőként érkezett a Magyar Horgászat Nagyköveteinek VIII. Találkozójára és Horgászversenyére.

Csőre Gábor (Fotó: Bors)

Míg tavalyelőtt 30 kilónyi hallal büszkélkedhetett, ezúttal mintha elpártolt volna tőle a horgászszerencse.

„Már annak örülök, hogy itt lehetek. Tegnap késő estig szurkoltam a magyar válogatottnak, mindössze három órát aludtam. A felszerelésem jelentős része otthon maradt, csupán a „címvédő botomat” hoztam magammal. De például az etetőanyagom hároméves, el lehet képzelni, mennyire kellemes az illata.”

Elnöki kegyelemben részesültek a halak

Áder János köztársasági elnök, a horgászat nagyköveteinek elnöke is tiszteletét tette a nyolcadik alkalommal megrendezett eseményen.

„Túl meleg van. Nem számítok sok halra” – nyilatkozta a Borsnak Áder János, akinek szinte azonnal rákapott a horgára egy két kiló körüli ponty.

Áder János (Fotó: Bors)

A köztársasági elnök a verseny végén természetesen elnöki kegyelemben részesítette a kifogott kopoltyúsokat. „Örülök annak, hogy egyre több pecás dobja vissza fogását, és csak annyi halat visz haza, amennyi feltétlenül szükséges” – fogalmazott.

Elképesztő, mennyien hódolnak a horgászatnak

Több mint 700 ezer pecás váltott ki horgászigazolványt Magyarországon, számuk pedig egyre nő. Ahogy a horgászat nagyköveteinek létszáma is szépen gyarapodik. „Úgy látjuk, sikeres volt a kezdeményezés, és a jövőben bővíteni is akarjuk a listát, hiszen egyre több ismert ember kapcsolódik ki a vízparton” – mondta a lapnak Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke.

Nem hagyták magukat a profik

A kifogott halak súlyának összesítését követő eredményhirdetés szerint a versenyen a következő pecások állhattak fel a dobogóra:

1. Szűcs Lajos (MOHOSZ elnök) 27,6 kg

Szűcs Lajos (Fotó: Bors)

2. Erdei Zsolt (ökölvívó) 27 kg

3. Bokor Károly (MOHOSZ alelnök) 15,5 kg

A legnagyobb hal: Erdei Zsolt (18,18 kg)

Kik a horgászat nagykövetei?

A horgászat nagykövetei olyan ismert emberek lehetnek, akik amellett, hogy maradandót alkottak a saját szakterületükön, szenvedélyes pecások is. Közéjük tartozik az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, Cseh László és a Michelin-csillagos séf, Széll Tamás is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát