Létrehozva: 2019.08.31.

HIhetetlen meglepetéseket tartogat az időjárás, ekkor jön a fordulat

Még a jövő hét közepéig kitart a hőség, úgyhogy nem kell azonnal elbúcsúznunk a nyártól.

Szombaton sok napsütésre van kilátás, egy-egy rövid ideig tartó zápor, esetleg zivatar csak a Dunántúlon fordulhat elő. A keleti szél időnként megélénkülhet. Délután 31-36 fokot mérhetünk.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombatra elsőfokú hőségriasztást rendelt el Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyére. A zivatar miatt Baranya, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében lesz elsőfokú riasztás érvényben.

Vasárnap a Dunántúlon kissé megélénkülhet a déli, délkeleti szél. Sok lesz a napsütés, legfeljebb nyugaton frissíthetik gyenge záporok a fülledt időt. 30-35 fokos maximumok várhatók.

Hétfőn keleten még kitart a kánikula, nyugaton azonban pár fokkal visszaeshetnek a maximumok, napközben 26-34 fokig emelkedik a hőmérséklet. A nyugati, északnyugati tájakat záporokkal, zivatarokkal, valamint erős, viharos északi-északnyugati széllel hidegfront éri el. Kedden, ennek megfelelően sokfelé szeles, a Dunántúlon hűvös, őszies, a Dunától keletre viszont továbbra is meleg, nyárias időjárás lesz – írja az Időkép.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast