Létrehozva: 2017.10.11.

Hihetetlen, melyik hazai szolgáltató sürgeti a legjobban a karácsonyt

Úgy tûnik, idén sem ússzuk meg, hogy túl korán gondoljunk a karácsonyra! Igaz, a szorgalmazót nem az ünneprontó üzlet hajtja, éppen ellenkezõleg: a káoszt igyekszik elkerülni.

Akkora felháborodás követte a komoly késéssel célba érő karácsonyi csomagokat legutóbb, hogy idén már most figyelmeztet a posta: időben – lehetőleg még októberben – rendeljük meg az ajándékokat a külföldi webshopokból!

A Magyar Posta szerint sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az év végi időszakban mekkora rizikófaktort jelent, ha ingyenes szállítást választanak.

Az év végi ünnepi hajrában 20-50 napos kézbesítési idővel kell számolni. Ez viszont váratlan események – például egy nemzetközi repülőtéri sztrájk – miatt tovább hosszabbodhat

- írták lapunknak. De nem csak figyelmeztetéssel készülnek: több munkavállalót foglalkoztatnak, valamint a kiemelt időszakban újabb csomagátvevő helyeket létesítenek. Emellett növelik a csomagautomaták rekeszeinek számát is.

Idén még drasztikusabb csomagmennyiségre kell számítani az utolsó hónapokban, amit nemcsak a Magyar Posta, hanem a különböző futárcégek is megerősítettek a %Ripost%-nak. Arról, hogy pontosan mennyi csomagra számítanak, hogyan próbálják azokat kezelni, és milyen erőfeszítéseket tesznek a karácsonyi szezonban, a csütörtöki Ripost napilapban olvashatsz!

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz