INSIDER

Hihetetlen vallomást tett a magyar boszorkány: így követett el gyilkosságot

A brutális gyilkossággal vádolt H. Barbara állítja, a boszorkányszekta vezére használta a testét.
  • Szerző: Ripost

Visszatért a helyszínre a kegyetlen gyilkossággal gyanúsított H. Barbara, aki az osztrák rendőrségnek különös vallomást tett.

A korábban Ausztriában betegápolóként dolgozó nőt azzal gyanúsítják, hogy megfojtott egy 72 éves asszonyt, majd pedig megpróbálta felgyújtani egy másik idős ember házát. Ekkor csaptak le rá a rendőrök.

Barbara azt állította, tetteit a három nőből álló, boszorkányszektaként működő csoport vezetőjének, Margit T.-nek a megbízásából követte el.

Nem voltam ott, csak a testem. Kiléptem a testemből, bábként irányítottak.

"A szellemem máshol volt, Margit pedig a testem segítségével ölt" - állította a magyar nő.

Ám a Krone című osztrák lap szerint a tettestársnak, Margit T.-nek van alibije, ami kizárja, hogy ő követte volna el a gyilkosságot. Az iratok szerint a nő vásárolni volt, amit több szemtanú is igazolt.

Barbara jelenleg egy egyszemélyes cellában van, a Blikk úgy tudja, sokszor zokogásban tör ki. Ügyvédje, dr. Astrid Wagner korábban úgy nyilatkozott róla, hogy szerinte a nő még nem fogta fel, mit tett.

"Jelen pillanatban annyit mondhatok, védencem nyilvánvalóan gyenge személyiségű, befolyásolható egyén. Igényli az igazodási pontot, a vezetettséget" – magyarázta a védő, aki szerint úgy viselkedik a nő, mint akit hipnotizáltak.

És ezeket olvastad már?