Létrehozva: 2020.01.29.

Hivatalos bejelentés: ez történt a Ferihegyen landoló lázas kínai pilótával

Az EMMI szerdán bejelentette, hogy a kínai pilóta kedd este nem a koronavírus miatt lázasodott be a repülőn.

Már láztalan és panaszmentes az a kínai pilóta, akit tegnap este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről szállítottak be a László Kórházba, ahol a szigorú protokollnak megfelelően azonnal elkülönítették őt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közleményében felszólította az ellenzéki pártokat, hogy ne használják fel pártpolitikai céljaikra a Kínában zajló koronavírus-járványt, és fejezzék be a hangulatkeltést.

Bár már az első vizsgálat is arra utalt, hogy a jó általános állapotban lévő kínai férfi nem az új koronavírustól betegedett meg, ettől függetlenül megfigyelésre és további vizsgálatok elvégzésére felvették őt a László Kórházba. Ma reggelre már láztalan és panaszmentes lett.

A sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben a beteg nem volt eszméletlen a repülőtéren, lázas volt ugyan, de mindvégig járóképes maradt.

Ez az eset is igazolja, hogy jól működik a magyar járványügyi rendszer. A Nemzeti Népegészségügyi Központ által kijelölt intézményben azonnal izolálták a beteget, és megkezdték a vizsgálatát. A mintát ma már az NNK laborjában vizsgálják, várhatóan délután lesz meg az eredmény, amiről azonnal tájékoztatást adnak.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírus-járványt, a nemzetközi jelentéseket és ajánlásokat, és szükség esetén megteszi a további intézkedéseket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin