Létrehozva: 2020.10.09.

Hogy tehet valaki ilyet? Várandós kismamát hagyott sorsára a baleset után a kamionsofőr

A kamionos megállt, néhány percig tétlenül nézte a bajbajutottakat, majd elhajtott.

Eljárás indult egy lengyel kamionsofőr ellen, aki árokba sodort egy autót, majd sorsára hagyta a felborult járműben ülő várandós nőt – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A 62 éves férfi szerdán az M2-es autóúton a belső sávból átsorolva nekiütközött a 45 éves nő autójának, amely az útmenti árokba sodródott és felborult. A kamionos megállt, néhány percig tétlenül nézte, ahogyan a nő egy időközben megálló férfi segítségével próbál kikászálódni a roncsolódott járműből, majd visszaült a volán mögé, és segítségnyújtás nélkül elhajtott.

A nő könnyű sérülést szenvedett, születendő gyermekének szerencsére nem esett baja. A balesetet az épp arra haladó váci rendőrkapitány is látta, megállt, segített az asszonynak, majd a kamionról leírást adott kollégáinak, akik nem sokkal később Rétságnál elfogták a sofőrt.

A kamionsofőr a kihallgatásán azt állította, hogy nem érzékelte az ütközést, és nem érezte magát felelősnek a balesetért. Segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt indítottak ellene eljárást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés