Létrehozva: 2022.01.16.

Hollik: a baloldal a válság alatt is újabb terheket tett az emberek vállára

A baloldal segítség helyett a legnagyobb válság idején is újabb és újabb terheket tett az emberek vállára – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap, az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

Hollik István kifejtette, a Fidesz-KDNP-kormány 2021 decemberében döntött úgy, hogy lakossági kamatstopot vezet be, amelynek értelmében az október végi szinten rögzítette a jelzálogalapú hitelek kamatait.

Hangsúlyozta, ennek az intézkedésnek az volt a célja, hogy mérsékelje az egész Európát és benne Magyarországot is nyomasztó inflációt.

„Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy amikor a baloldal volt kormányon, az ilyen válságkezelő, a magyar embereket megvédő intézkedések elképzelhetetlenek voltak” – fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Kiemelte, mivel a baloldal a korábbi Fidesz-kormány családtámogatási rendszerét leépítette, kamattámogatott hiteleit kivezette, ezért a „baloldali kormányok tulajdonképpen devizahitel-csapdába kergették a lakosság jelentős részét úgy, hogy ennek a kockázatára nem hívták fel az állampolgárok figyelmét, nem tájékoztatták megfelelően a magyar embereket”.

Ezzel szemben a Fidesz-KDNP-kormány a válság idején is igyekszik csökkenteni a lakosság terheit, „hiszen tudjuk, hogy Magyarország csak így mehet előre, és márpedig Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra” – mondta Hollik István.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk