Létrehozva: 2020.08.19.

Hosszú évekig is eltarthat egy koronavírusos felépülése, ezek lehetnek az utóhatások

Szlávik János infektológus beszélt a fertőzöttek teljes felépülésének folyamatáról.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa azokról a tünetekről és utóhatásokról beszélt, az M1 aktuális csatornán, amiket a koronavírusból felgyógyult betegeken tapasztaltak.

Mint kiderült a meggyógyult fertőzöttek között sokaknál előfordult, hogy továbbra is krónikus fáradtság vagy poszttraumás stressz szindrómában szenvedtek. Ez körülbelül a 20-25 százalékuknál fordult elő – írja az Infostart.

2020.05.14 Budapest
Fotó : Markovics Gábor (MG) Ripost
képen: Szlávik János, a kórház infektológiai osztályának főorvosa

A betegek ez idő alatt fáradtak, szapora szívverés jelentkezik, fulladnak, emésztési panaszaik vannak, verejtékeznek, szapora szívverésük van. Szlávik János rámutatott, e tünetek jelentkeztek a Covid-19 fertőzésből gyógyultak negyedénél-ötödénél is.

Eddig két hasonló koronavírus-fertőzés volt a világon: a SARS és a MERS. Ezzel kapcsolatban a szakértő megjegyezte: „A SARS-ból kigyógyult betegek nagy részénél nagyjából 3 év kellett, hogy a krónikus fáradtság szindrómából is kigyógyuljanak. Ezen esetekben a gyógyulásért nem lehetett sokat tenni, annyit tanácsoltak, hogy ne terheljék magukat, pihenjenek többet.”

Szlávik János elmondta: idős, intenzív osztályra kerülő betegeknél nagyon gyakoriak a központi idegrendszeri szövődmények, elsősorban agyvérzés vagy az agyi erek gyulladása. Még a fiatalok körében inkább poszttraumás stressz szindrómát észlelnek, ami miatt gyógyulásuk után akár szorongással, depresszióval, alvászavarral és hallucinációkkal is szembeszülhetnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Az ukránok megölték az oroszok „légvédelmi mesterlövészét”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra