Létrehozva: 2021.04.01.

Sokkot kaptak Ibolya gyerekei, miután megtudták, mi történt az anyjukkal

Ibolyát mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol több műtétet elvégeztek rajta. Valószínűleg elkerülhető az amputáció.

Javában zajlanak hazánkban a mezőgazdasági munkálatok. Szentistván külterületén március 30-án éppen közmunkások ültették a burgonyát az önkormányzat földjén, amikor Ibolya véletlenül a munkagép alá került. A többi dolgozó pánikszerűen értesítette a mentőszolgálatot. A segítség rövid időn belül megérkezett, a családanyát mentőhelikopterrel szállították a miskolci kórházba.

Dobóné Koncz Judit, a település polgármestere elmondta: minden szükséges segítséget megadnak a bajba jutott asszonynak.

„Már sikerült a kórházzal beszélnem, így biztos forrásból tudom, hogy valószínűleg a megsérült közmunkásunk egyik lábát sem kell amputálni” – fogalmazott a polgármester.

A polgármester mindenben segít az asszonynak
Fotó: Bors

„Sajnos nem tudtam a baleset helyszínére rohanni, mert éppen Budapesten voltam. Talán jobb is így, mert ha azelőtt találkozom a gép vezetőjével, hogy sikerül lehiggadnom, most nem csak ellene zajlana eljárás” – nyilatkozta lapunknak Csaba, a megsérült asszony élettársa.

„Én nem pénzt akarok, Ibolyát szeretném visszakapni ugyanabban az állapotban, mint amilyenben aznap reggel dolgozni engedtem. A 15 és 17 éves gyerekeink sokkot kaptak, miután megtudták, mi történt anyukájukkal” – mondta az aggódó férfi.

„Ibolya telefonon elmondta, a hírekkel ellentétben meg sem próbált felülni az egyszemélyes járműre, viszont túl közel sétált mellette, és a kötött pulóvere valahogy beleakadt a szerkezetbe, ami magával rántotta. Ha szerencsétlenebbül esik, minden bi­zonnyal azonnal meghal. A talajlazító gép méretes húscafatokat tépett ki a lábából, és a darabokra tört csontjait csavarokkal kellett rögzíteni. Még több műtét vár rá, de nagyon bízunk benne, hogy egy-két év alatt képes lesz újra járni” – tette hozzá Csaba.

Megrendítette Ibolya kolléganőit a szörnyű baleset
Fotó: Bors

A Bors megtudta, a balesetet okozó sofőr, I. László vérében alkoholt találtak, korábban pedig elvették a jogosítványát ittas vezetés miatt.

„Természetesen nagyon szurkolok Ibolya felépüléséért, hiszen évek óta együtt dolgoztunk. Azt már most megfogadom, hogy leteszem az alkoholt. A baleset idején nem voltam részeg. Mindössze egy sört ittam munka előtt” – fogalmazott a járművet vezető férfi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban