Létrehozva: 2021.09.23.

Szlávik János tiszta vizet öntött a pohárba: ők vannak most a legnagyobb veszélyben

Több százezer oltatlan, idős ember van Magyarországon, többségében ők kerülnek kórházba a negyedik hullámban.

Több százezer oltatlan, idős ember van Magyarországon, többségében ők kerülnek korházba a negyedik hullámban – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Szlávik János hangsúlyozta: az oltatlanok fele meggyőzhetetlen, olyan téveszméket olvasnak és hangoztatnak, amelyek szerint az oltások károsak, ezért inkább vállalják a veszélyt.

20200514 Budapest
Fotó : Markovics Gábor (MG)
Ripost
képen: Szlávik János, a kórház infektológiai osztályának főorvosa

A másik ötven százalékot valahogy el lehetne érni, erre szolgálnak az olyan csoportok, amelyek az idős, egyedül élő, vidéki embereket észérvekkel próbálják meggyőzni. Hozzátette: a legösztönzőbb talán, hogy a védettségi kártyához van kötve bizonyos helyek látogatásának lehetősége.

Elmondta: az oltások propagálásával lehet elérni a védettséget, mivel egy hatásos gyógyszer létrehozása legalább két év, vagyis valószínűleg jövőre lesz egy olyan igazán hatékony gyógyszer, amely alapvetően változtatja majd meg a betegség kezelését. Mivel gyógyszer nincs, ha valaki megbetegszik, nagyon komoly esélye van arra, hogy lélegeztetőgépre kerül, és az esetek bizonyos százalékában meghal.

Kitért arra is, hogy a delta variáns sokkal jobban fertőz, mint a korábbiak: az eddig mutációkkal egy ember általában 3-4 másikat fertőzött meg, a delta esetén 7-8 is lehet ez a szám. Hozzátette: ne hagyjuk, hogy a vírus a gyerekek között is jobban terjedjen, járványügyi szempontból nagyon fontos, hogy beoltsák őket.

Kétségtelen hogy már a negyedik hullámban vagyunk, de egyelőre nem lehet tudni, hogy lassan vagy robbanásszerűen emelkednek majd az esetszámok – jelezte.

A beoltottak száma 5 873 523, közülük 5 615 273 fő már a második oltását is megkapta, 691 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 531 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 820 078 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 30 151 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 781 794 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 8 133 főre emelkedett. 438 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 54-en vannak lélegeztetőgépen. Orbán Viktor miniszterelnök a ma reggeli rádióinterjúban felhívta a figyelmet, hogy a vírus ellen csak az oltás segít, és az oltatlanok egy súlyos betegség kockázatának vannak kitéve, ezért fontos, hogy ők is éljenek az oltás lehetőségével.

Orbán Viktor beszámolt továbbá a gazdaság újraindításáról, amely eddig minden várakozást felülmúlóan sikerült, így a kormány már dolgozik a gyermekes szülők adóvisszatérítésének részletszabályain, amit a nemzeti konzultáció is megerősített. A kormány tárgyal továbbá a minimálbér 200 ezer forintra emeléséről, és készül a 13. havi nyugdíj visszaépítésének folytatására.

A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni: www.eeszt.gov.hu

Ezen az oldalon lehet regisztrálni a koronavírus elleni oltásra. Az oltás önkéntes és ingyenes. Amennyiben szeretné beoltatni magát, regisztráljon most.

Ezen a héten visszatérnek az oltóorvosok az iskolába, hogy beadják a második oltásokat a tanév elején beoltott diákoknak. Emellett ez a még beoltatlan 12 év feletti diákok számára is újabb lehetőség az oltás felvételére.

Az átoltottság további növelése és a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának megelőzése érdekében az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni. Tehát így az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban fel kellett volna vennie azt, de elmulasztotta. Számukra az időpontfoglaló ugyanazt a vakcinát ajánlja fel, amellyel az első oltás is történt. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/az-elmaradt-masodik-oltasokra-lehet-mar-idopontot-foglalni

koronavirus.gov.hu

Az átoltottság további növelése és a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának megelőzése érdekében mától az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni. Tehát így az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban fel kellett volna vennie azt, de elmulasztotta.

A parlament kedden tárgyalt a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet 2022. január 1-jéig történő meghosszabbításáról, melyre azért van szükség, mert a járvány továbbra is jelen van, a delta vírusmutáns hazánkban is terjed, a sikeres védekezés érdekében a gyors cselekvőképességet továbbra is fenn kell tartani.

A kormány kezdeményezésére a parlament kedden tárgyalt a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet 2022. január 1-jéig történő meghosszabbításáról. A kormány álláspontja szerint a járvány most is zajlik, újabb hullám is várható, a rendkívüli jogrend bizonyítottan segíti a járvány elleni védekezést, és a sikeres védekezés érdekében a gyors cselekvőképességet továbbra is fenn kell tartani.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára expozéjában elmondta: elengedhetetlen a veszélyhelyzet meghosszabbítása, mert csak így biztosítható a hatékony és gyors döntéshozatal ahhoz, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségekre rugalmasan lehessen válaszokat adni.

Az államtitkár a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény kormány által javasolt módosítását ismertetve kiemelte: Magyarország Európa egyik legeredményesebb oltási programjával küzd a járvány ellen, az új vírusvariánsok azonban korábban nem tapasztalt gyorsasággal és következményekkel terjednek, ezért a negyedik hullám küszöbén elengedhetetlen a fokozott és hatékony védekezés lehetőségének biztosítása.

Kiemelte: a kormány elsődleges célja, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét, valamint mérsékelje a gazdasági károkat és megőrizze a munkahelyeket. Fontos, hogy az eredményes védekezéshez szükséges intézkedéseket a kormány időben meghozhassa, ehhez pedig az szükséges, hogy mielőbb elfogadja a parlament a tárgyalt előterjesztést – közölte.

Völner Pál hangsúlyozta: a kormány arra tesz javaslatot, hogy a járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát 2022. január 1-jéig hosszabbítsák meg, de ha a járványhelyzet lehetővé teszi, a kormány kezdeményezni fogja a veszélyhelyzetnek a törvény hatályvesztését megelőző megszüntetését.

Közölte: Magyarország Európában elsőként tette lehetővé a harmadik oltás felvételét, és már a 18 év alattiaknak is elérhetővé tették a vakcinákat.

Megjegyezte: a kormány a fokozatosság és az arányosság elve mentén jár el, folyamatosan figyelemmel kíséri a többi európai ország védekezését és átveszi a jó gyakorlatokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, mit csinált a Chelsea fiatal sztárja Szoboszlaiék riválisa ellen

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

Elhagyta Cooky-t és gyerekeiket a felesége

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Tényleg a hunoktól származunk? - megszólal a Magyarságkutató Intézet

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét

INSIDER

„Itt leszel a szívünkben örökké!” – rengetegen gyászolják a tragikusan fiatalon elhunyt Pál Tomit

INSIDER

„Láttam, hogy imbolyog, leült a székre, hirtelen előrezuhant, nem vett levegőt” - öt órán át küzdöttek Zsuzsi életéért, mindhiába