Létrehozva: 2020.01.09.

Igazi csoda, hogy frontális balesete után él még a 21 éves magyar fiú

Csoda, hogy túlélte a frontális balesetet, és az arcát leszámítva néhány karcolással megúszta a rémisztő balesetet a szombathelyi B. Ricsi, aki a Ripost-nak elmesélte a baleset részleteit.

Szerző Ripost

Brutális baleset történt Vasegerszegnél, amikor egy Toyota vezetője áttért a másik sávba a 86-os főúton és frontálisan ütközött egy Suzukiban ülő fiatallal, B. Ricsivel. A fiatalembernek még volt annyi lélekjelenléte, hogy balra elhúzta a kormányt, így a Toyota a Suzuki jobb elejét törte szét. Az anyósülésen szerencsére senki sem ült, ott esélytelen lett volna a túlélés.

„Az utolsó emlékem, hogy kitért előttem egy autó, én meg félrerántottam a kormányt” – emlékezett vissza a Ripostnak Ricsi. „Amikor először kinyitottam a szemem, akkor volt a legrosszabb. Azt se tudtam hirtelen, hogy milyen nap van, hogy hol vagyok, hogy volt-e velem valaki, és levegőt is alig kaptam. Akkor nem sok mindent fogtam fel, utólag ugrott csak be az is, hogy a saját lábamon szálltam ki a kocsiból.”

Fotó: Ripost

Ő az autójában egyedül ült, ám a másik járműben hárman is voltak. A rendőrség információi szerint a balesetben ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben sérültek meg. A másik autóban a sofőr mellett a felesége ült, hátul pedig egy 75 év feletti idős asszony, aki előre repült, ám sikerült stabilizálni az állapotát, jelenleg altatásban tartják.

„A férfi nem szándékosan tért át a másik sávba: szívelégtelenség miatt bekómált. A mellkasa sérült meg, talán szegycsont- vagy bordatörése lehet” – mondta a fiatal férfi. „Mivel nem az ő hibája volt, nem is haragszom rá” – tette hozzá. Mint elmesélte, ő néhány kék-zöld folttal megúszta a balesetet, az arca viszont kívül, belül, alul és felül is megsérült.

Fotó: Ripost

„Ennek maradandó nyoma lesz. Egy órán át varrták össze az arcomat, de ekkor már nevettem az ott lévő srácokkal. Tűrtem a 15-20 injekciót is, mert nem volt más választásom” – mondta.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast