Létrehozva: 2018.06.05.

Így bánnak a sólyi gyerekgyilkossal a börtönben: nincsenek könnyű napjai

Nincsen jól, mostanra teljesen összeomlott a 16 éves gyilkos. Ferenc egy 8 éves kislányt ölt meg Sólyon, a napokban értette meg tettének súlyát...

Most szembesült azzal, hogy mit is követett el, annak súlyát pedig jelenleg csak pszichológus segítségével képes elviselni. A hajmáskéri kamaszt egyszemélyes cellában őrzik, minden pillanatát kamerák figyelik a nap 24 órájában, mert így azonnal észreveszik az őrök, ha megpróbálna kárt tenni magában.

A magánzárkára Ferenc biztonsága miatt van szükség, hiszen így a tette miatt indulatos rabtársaknak esélyük sincs arra, hogy bántsák őt.

Ferenc két hete van letartóztatásban, miután elismerte, hogy megölte a 8 éves Adriennt. Õ hirtelen feltörő indulatra hivatkozik, állítólag a kislány nem azt akarta játszani, amit ő, ám az sem kizárt, hogy az elkövetőnek szexuális indítéka volt. Utóbbit még vizsgálja a rendőrség.

Feri anyja mesélte egyik ismerősének, hogy a fia egyre rosszabbul viseli a bezártságot – árulta el a Blikknek Ferenc egyik ismerőse. – Amikor csak pár napja volt bent, úgy tűnt, fel sem fogja, mi történik vele. Aztán eljutott a tudatáig, hogy hosszú évekig egy cella lesz az otthona. Egy ideig azt hitte, ez is olyan lesz, mint a többi zűrös ügye, jól megdorgálják, aztán az élet megy tovább – folytatta a férfi. –

Amikor kitisztult, megpróbált bocsánatot kérni. Erre esélye sincs, így életében először szembe kell néznie a sosem múló bűntudattal.

Az összes büntetés-végrehajtási intézetben állandó orvosi felügyelet van, amelybe beletartozik többek között a pszichológus is. Amennyiben a rab viselkedése minimálisan is indokolja, például labilissá válik, túlságosan magába fordul, vagy éppen feltűnően szótlan lesz, azonnal ellátásban részesül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek