Létrehozva: 2017.08.26.

Így bánt el a kegyetlen autós az idős bácsival

Kemény fájdalmai voltak annak a 82 éves férfinak, akit egy kegyetlen autós egy ütéssel leterített Egerben egy borozó elõtt, majd rögtön elhajtott a helyszínrõl. A sofõr azért bántotta az idõs bácsit, mert az figyelmeztette, hogy szerinte rossz helyre parkolt. A férfit mûteni kellett, de már jobban van.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az egri rendőrök súlyos testi sértés gyanúja miatt folytatnak nyomozást ismeretlen tettes ellen, és szemtanúkat is keresnek a megvert idős ügyében. Munkájukat nehezíti, hogy a múlt heti csütörtöki esetről nem készült kamerafelvétel, ráadásul a sértett meg sem tudta figyelni az elkövetőt, sem az autót.

Az elkövető hirtelen kiugrott a kocsiból, állon vágta, majd azonnal elhajtott a helyszínről. Egy ütéssel leterítette

– idézte fel lapunknak a bácsi egy közeli rokona.

Az idős férfinak széthasadt az álla, eltört a lába, valamint – mivel falnak vágódott – zúzódások keletkeztek a karjain. Kórházba vitték, ahol csütörtöktől hétfőig magatehetetlenül feküdt. Hétfőn megműtötték, azóta már jobban van, lábadozik. A lábát lemezelni és csavarozni is kellett.

"Nem nagyon kérdezgetjük a történtekről, mert megviselte az eset" – mondta a rokon, aki családjával napi rendszerességgel látogatja az időst. Még kérdés, hogy mikor engedik ki.

"Még nem tudjuk, hogy fog felmenni a lakásába, ami egy társasház harmadik emeletén van. Már eleve csípőprotézise volt" – folytatta. A bácsi egyedül él, gyermekei és unokái sincsenek. A férfi azt is elmondta, hogy a bácsit mindig is zavarták, ha az autók rossz helyen parkoltak és eddig nem is esett baja, ha valakit figyelmeztetett.

Ha egy ember így elver egy magatehetetlen, idős, ráadásul beteg embert, félelmetes, mennyi negatív dologra lehet képes

– mondta az aggódó férfi, akinek családjával együtt az a legfontosabb, hogy szemtanúkat találjanak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Schumacher Vanda végre elárulta, valójában, miből keresi a kenyerét

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják

INSIDER

Megdöbbentő, mit mondott a karambolozó autós a földön fekvő, sérült egri motorosnak