Létrehozva: 2020.03.16.

Így fog össze az ország a bajban – indul a digitális oktatás

A magyarok most is megmutatják, milyen az igazi összefogás a bajban! Alig jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy hétfőtől bezárnak az iskolák, máris egymást érték a segítőkész emberek és cégek felajánlásai. Azonban nem csak az otthon maradt gyerekek oktatásában és felügyeletében érkezik a segítség, a társadalom segítségre szoruló tagjai is mentő kezekre számíthatnak.

Több mint másfél millió iskolás és óvodás marad otthon mától a koronavírus-járvány megelőzése érdekében. A pedagógusoknak is ki kell találniuk, hogyan térnek át egyik napról a másikra a digitális oktatásra, egy teljesen más rendszerre. Ám a magyarok, mint már többször a bajban, most is összefogtak, és sorra érkeznek a tanárokat és a szülőket segítő felajánlások.

Fotó: Ripost

Ma új világ kezdődik a magyar köznevelésben, másként oktatják a gyerekeinket. Ma reggel nyolc órakor nem szólalt meg a csengő, de elkezdődik a feladatok áramlása. Az Oktatási Hivatal honlapján már szombaton közzétették az iskolák új munkarendre történő átállását szolgáló módszertani ajánlást. Emellett minden iskolát, minden fenntartót kiértesítettek.

Az átállás elindítása megmozdította az egész országot, óriási aktivitás kezdődött a digitális platformokon. Az Oktatási Hivatal oldalán még a szombaton 174.984 látogatást regisztráltak, a módszertani ajánlást 57.000 látogató töltötte le. A KRÉTA rendszer is jól vizsgázott, megbízhatóan működik, szombaton több mint 52.000 pedagógus nyitotta meg a különféle platformokat.

Az azonnali digitális átállás iránti igényt figyelembe véve az Oktatási Hivatal élesítette a Nemzeti Köznevelési Portálonaz okostankönyvek folyamatban lévő, egyébként őszi bevezetésre készülő fejlesztéseit, a szombat esti órákban itt is csaknem 50.000 látogatást regisztráltak.

Folyamatosan frissül a módszertani ajánlás az Oktatási Hivatal oldalán, és érkeznek a segítő, támogató felajánlások. Megjelentek az első magánszemélyek is, akik személyes tapasztalatuk alapján örömmel támogatnak intézményeket az átállásban, a lista folyamatosan bővül.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megköszönte a pedagógusok és fejlesztők megfeszített munkáját és minden segítséget.

A Videotanár ingyenes tananyagokkal segíti a diákokat: közel 850 videóval és csaknem 17 000 ellenőrző kérdéssel. A stabil, megbízható tudásbázist jelentő oldalt, a www.videotanar.hu portált bárki ingyenesen elérheti. A 10-15 perces videók és tesztek segítségével gyors és hatékony formában lehet átadni a tudást az otthon maradt tanulóknak.Az eddig elérhető felső tagozatos tananyag mellett a videotanar.hu csapata elkezdte kidolgozni a középiskolásokat segítő tartalmakat is, amelyeket folyamatosan publikál az oldalon. Ehhez a munkához várja olyan vállalkozó szellemű tanárok jelentkezését, akik szívesen megosztanák tudásukat digitális, videós formában.

Fotó: Ripost

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) is megosztotta saját módszertanát. Az intézmény már hetekkel az online oktatásra való átállás előtt felkészült erre. Így a METU-n – a hazai felsőoktatási intézmények között elsőként – már az elrendelt egyetemlátogatási tilalom másnapján online formában zajlottak az órák. Azért, hogy a többi oktatási intézményt segítse, a METU ma a saját holnapján nyilvánosan elérhetővé teszi online oktatási módszertanát és az oktatóinak készített útmutatókat.

„A távoktatás első napján a kurzusok legtöbbjét, több mint kétszáz órát tartottak meg, a hallgatók nagyszámú online részvételével. A távoktatási formátumban továbbra is a jelenlegi tanrend érvényes, a tanórák az eredetileg meghirdetett időpontokban zajlanak. Az interaktivitás biztosításához az oktatók többféle megoldás közül (például a Zoom élő közvetítés, webinárium, Skype, Microsoft Teams, Google Hangouts, Facebook Messenger) választhatnak, az online oktatás és a hallgatókkal való kapcsolattartás alapplatformját pedig az egyetem által eddig is használt CooSpace nevű e-learning keretrendszer adja” – tudtuk meg Varga Dóra kommunikációs menedzsertől.

A Magyar Waldorf Szövetség már a bejelentés napján elkezdte egy online felület kialakítását, ahová az otthoni oktatáshoz segédleteket lehet majd feltölteni. Egy olyan felületet készül, ahová évfolyamonként, tantárgyanként minden waldorf- pedagógus feltöltheti – mintegy példaként szolgálva más kollégáknak – az általa kitalált gyakorlatot.

Az internet-szolgáltatók is segítenek: a Telekom 10 GB, a Telenor 100 GB ingyenes internetet kínál minden ügyfelének. Több informatikai cég a segítségét ajánlotta fel a tanároknak és a diákoknak.

„Nem tudjuk, milyen eszközök állnak rendelkezésükre a ”digitális távoktatás„ használatához, de szeretnénk segíteni a gördülékeny oktatáshoz! Minden balassagyarmati tanár részére ingyenes technikai támogatást adunk személyesen és telefonon egyaránt” – közölte Facebook oldalán a balassagyarmati Blacktip Informatika.

A Mozaik Kiadó ingyenesen elérhetővé tette az otthoni tanulás megkönnyítésére minden közismereti tankönyvét digitális formában. A fogyókúrás termékeikkel és életmódváltó programjaival ismertté vált LifeTilt pedig digitális testnevelés órát állított össze a gyerekeknek, ami szerdától letölthető az oldalukról.

A Facebook-on több egyetemista is felajánlotta, hogy a hirtelen jött szabadidejében segít a gyermekfelvigyázásban, van, aki ingyen korrepetálást, illetve érettségire felkészítést vállal. Fellépés nélkül maradt színészek pedig versek és mesék felolvasásával kedveskednek a gyerekeknek.

A hirtelen jött vészhelyzet a szülőket is összefogásra kényszerítette.

„Egyedülálló anyukaként nem volt más választásom: összeköltöztem egy másik anyukával, így felváltva tudunk vigyázni egymás gyermekeire, és a munkából sem esünk ki. A lakbért is könnyebb közösen kifizetni” – árulta el a Ripost-nak Anna.

A Facebook-on több cégvezető jelezte: ha otthon kell maradnia az alkalmazottjának, akkor is kifizeti számára a teljes bért.

„Ha leül a por, ugyanúgy szükség lesz a már bevált és betanult munkaerőre” – fogalmazott István, akinek a szolgáltatói szektorban van vállalkozása.

A közmű-szolgáltatók is megmutatták emberséges arcukat: a Nemzeti Közművek, az EON és az ELMŰ-ÉMÁSZ bejelentette: felfüggeszti a tartozások miatti kikapcsolásokat.

Fotó: facebook

Önkéntes csoportok szerveződnek, akik segítenek bevásárolni az időseknek, hogy ne kelljen maguknak elmenniük a fertőzésveszélyt jelentő élelmiszerüzletekbe. A főváros 12. kerületében például Árpa Attila ajánlotta fel, hogy bevásárol annak, akinek szüksége van rá. Nagyon sokan megosztották Árpa Attila felhívását azzal, hogy mások is kövessék a példáját.

„Köszönöm az idősek nevében. Én is szívesen segítek, ha egyedül nem győzi – ajánlotta fel a segítségét egy kerületi hölgy. Mátranovákon pedig Bernáth Ágota szervezi, hogy a kisboltból önkéntesek juttassák el az ételt a rászorulóknak.

- Telefonon megrendelik, amit szeretnének, én pedig, néhány önkéntessel együtt hazaszállítom nekik, hogy ki se kelljen mozdulniuk – fejtegette.

S hogy az orvosok se maradjanak éhen: a LifeTilt csoport ételkiszállító cége hétfőtől a Szent László kórház orvosainak és ápolóinak 1 hónapon keresztül 50 adag egész napos ételt fog küldeni.

Ingyen fertőtlenítenek

Mozgalmat hirdetünk. Óvodák ózonos fertőtlenítését vállaljuk ingyen, azaz 0 forintért – írta ki közösségi oldalára a Bari Car Autókereskedés.

”Már 2 -3 óvodával, nevelőotthonnal egyeztettünk is időpontot. Célunk, hogy a lehető legtöbb helyen legyen óvintézkedés, tegyünk együtt a magyar társadalom egészségének érdekében – mondta a Ripost-nak Tóth Bálint Ferenc, a cég ügyvezetője.

Fotó: MTI

Sok szülő is megkereste őket, de csak az intézményvezetővel egyeztetve tudnak fertőtlenítést végezni, akkor, amikor a gyerekek nincsenek az intézményben.

„Szeretnénk felszólítani minden olyan vállalkozást, amely hasonló technológiával dolgozik vagy egyéb fertőtlenítő hatású szolgáltatás nyújt, a higiéniai iparban dolgozókat, embereket, akik hisznek a higiéniában és fertőtlenítésben, hogy csatlakozzanak, és együttes erővel nehezítsük minden vírus terjedését!” – tette hozzá a cégvezető. Megtudtuk: többteg hasonló profilú cég is csatlakozott már a kezdeményezéshez.

Kollégistáknak ajánlanak szállást

Üres hotelek kedvezményes szobákat ajánlanak a kiköltöztetett egyetemistáknak. „Azon kollégisták részére, akik nem tudnak vagy nem akarnak hazamenni, összeállítottunk egy ajánlatot” – szól a belvárosi hostelek felhívása. „Mivel a folyamatos lemondások miatt nálunk is sok az üres hely, tudunk olcsóbban szállást biztosítani. A helyzet bizonytalansága miatt napi árakat adunk meg.”

100 ezer forinttal segíti a szülőket Drávaszerdahely

100 ezer forintot kap minden olyan család Drávaszerdahelyen, ahol az iskolák bezárása miatt nem tud valamelyik szülő munkába járni, és emiatt csökken a jövedelmük. A Baranya megyei település polgármestere arról is döntött, hogy az otthon maradt gyerekek étkezését is biztosítja a település.

Félti a híveket az egyház

A Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei arra kérték az ország összes egyházközségét: március 16-tól ne tartsanak sem istentiszteleteket, sem más gyülekezeti alkalmakat, a temetéseket pedig csak a lehető legszűkebb körben tartsák meg. A lelkészeket és a gyülekezetek tagjait arra kérik, hogy segítsenek a rászorulóknak bevásárlásban, gyógyszertári, postai és bármilyen más ügyintézésben. Az M1-en több misét közvetítenek, vallási műsort adnak, hogy akik személyesen nem tudnak részt venni ezeken, a tévé segítségével gyakorolhassák vallásukat. Lukovits Milán atya, a Mária Rádió műsorigazgatója a szülőknek foglalta össze tanácsait a gyermekintézmények bezárása idejére, mert – mint fogalmaz – „az unalom, a kezünk közül kifolyó idő erkölcsileg romboló.” Azt javasolja, a családok működjenek „akciócsoportként”, hozzanak szabályokat az idő beosztására, mindenkinek legyen feladata és legyen közös kikapcsolódás. Tudatosítsuk a gyermekekben, hogy hirtelen minden iskolás olyan lett, mint egy levelező tagozatos egyetemista, a szülők figyeljenek oda, hogy a gyermekek beküldendő feladatai valóban készüljenek el.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Képesek lesznek kisegíteni egymást a PS5-tulajok

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Véleményt mondott a Moody's az OTP-ről

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár