Létrehozva: 2018.07.04.

Így húznak le a távközlési cégek!

Évente akár több ezer forintot is jogtalanul kifizettethettek velünk egyes távközlési cégek, kötbér és fizetési felszólítási költségtérítés címén. Az egyik távközlési cég ellen pert nyert az ügyészség, a másikkal szemben pedig pert indított...

Elég párszor egy-két napot csúszni a számla befizetésével, és egyes távközlési cégek már ezrekkel húznak le minket. A Pest megyei Főügyészség már pert nyert a Telekommal szemben, mert a cég jogtalanul 750 forintot számolt fel "költségtérítés" címen azért, mert sms-ben értesítette ügyfeleit a lejárt tartozásról. Ezt a pénzt a következő havi számlában automatikusan hozzáadta a telefonszámlához „fizetési felszólítási eljárási díj” jogcímen.

Nem is került pénzükbe az sms

A cég saját rendszerén keresztül küldte az sms-t, ami számára semmilyen többletköltséget nem jelentett. Az ügyészség érvei szerint a Telekom milliós ügyfélkörrel rendelkezik, ezért számolnia kell azzal, hogy mindig lesz olyan ügyfele, aki egyszer-egyszer késik a számlával, még akkor is, ha egyébként mindig rendesen fizet.  A bíróság elfogadta a főügyészség beadványát, és kötelezte a Telekomot, hogy hagyjon fel az eljárással – igaz, az elvett pénzt nem kell visszafizetniük az ügyfeleknek.

Kerestük a Telekomot, megkérdeztük tőlük, hogy megszüntették-e már ezt az eljárást, és arról tájékoztatták a %Ripost%-ot:

"A Magyar Telekom a fizetési felszólítási folyamata felülvizsgálata során folyamatosan együttműködött a hatóságokkal.  A szolgáltató 2018 őszétől  - a szükséges informatikai fejlesztést követően - átalakítja fizetési felszólítási folyamatát. Az előfizető fizetési késedelme esetén az első SMS-ben küldött fizetési felszólítás díjmentes lesz, és tartalmazni fogja azt az információt is, hogy amennyiben továbbra sem történik meg a számla kiegyenlítése, úgy a következő fizetési felszólításért már díjat számít fel a Telekom. Így egy esetleg csak feledékenységből be nem fizetett számla nem jelent rögtön újabb befizetendő díjat az ügyfél számára.  Továbbá a szolgáltató vállalta, hogy az ügyfelek pontosabb tájékoztatása érdekében a díj elnevezését megváltoztatja, annak elnevezéséből a „eljárási"  szó kikerül, és az fizetési felszólítási díj nem költségtérítésként kerül felszámításra."

A Pest megyei Főügyészség egy másik telekommunikációs cég – információink szerint az Invitel - ellen is pert indított, mert egységesen 595 forint kötbért számított fel, ha valaki nem fizette ki időben a számlát. Az ügyészség arra kéri a bíróságot, hogy a szolgáltatót tiltsák el a kötbér szedésétől.

Csak késedelmi kamatot számolhatnak

A Polgári Törvénykönyv szerint ilyen esetekben csak késedelmi kamatot lehet felszámolni, ami igazodik a tartozás összegéhez, fix összegű kötbért azonban nem lehet kiszámlázni az ügyfeleknek

- mondta el a Ripostnak Dr. Jagusztin Tamás főügyészségi osztályvezető ügyész.

A késedelmi kamatot pedig napra számítják ki, és a tartozás összegétől függ, nem lehet fix összegű sarc.

Érdemes bejelentést tenni!

Ha pénzügyi visszaélésekről van szó, akkor nem a „klasszikus” fogyasztóvédelemhez, hanem a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi kérdésekkel foglalkozó részlegéhez érdemes fordulni. Mi is elküldtük nekik a kérdéseinket, de lapzártánkig nem kaptunk választ.

A Pest megyei Főügyészség hivatalból vizsgálja azoknak a cégeknek a működését, amelyek fogyasztókkal állnak kapcsolatban. Információink szerint a többi Pest megyei székhelyű távközlési cégre is sor kerül. Az Invitel esetében Dr. Igyártó Gyöngyi ügyvéd bejelentésére kezdtek vizsgálódni.

Ebből az a tanulság, hogy ha hasonlót tapasztalunk, éljünk akár Pest megyében, akár máshol, tegyünk bejelentést a megyei ügyészségen, és ők hivatalból ki fogják vizsgálni az ügyet!

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban