Létrehozva: 2018.10.11.

Így is lehet! 27 éve hajléktalan, mégsem az utcán él

Nincs hely a világon, amit az 57 éves Nagy Julianna otthonának nevezhet, és ez már 9 éves kora óta így van. Akkor került állami gondozásba, majd munkásszállóra - végül az utcára. Mégsem élt soha közterületen, és mindig tiszta, ad magára. Õ hogyan csinálja?

Sokan válnak azért hajléktalanná, mert összeférhetetlenek, iszákosak, életmódjukat nem viseli el a környezetük. Nagy Julianna azonban soha nem ivott, nem dohányzik, nem bántott senkit - egyszerűen belekényszerült ebbe a helyzetbe. Amikor 9 éves korában elváltak a szülei, állami gondozásba került.

Két házasságból összesen tizenegyen vagyunk testvérek

– meséli.

„Jártam haza kimenőre gyerekként, de amikor nagykorú lettem, az intézetből mennem kellett és haza akartam költözni, anyu kidobott. Meghalt már édesanyám, úgyhogy inkább nem mondok róla semmit. A halála után megpróbáltam összehozni a családot, a testvéreimet és azok gyerekeit, de már túlságosan eltávolodtunk egymástól.”

Julika a fiatal éveiben munkásszállón lakott, de a rendszerváltás után megszűntek a szállók, és ő ismét utcára került.

„Három évig egy katolikus közösségben laktam, de átszervezték, mennem kellett. Laktam a Könyves Kálmán körúti, majd a Dózsa György úti hajléktalanszállón, a máltaiaknál, egy templom parókiáján, néhány hétre vissza-visszamehettem a katolikus közösségbe, laktam Leányfalun az ismerősöm nyaralójában, olcsó hostelekben, barátoknál, de sehol nem voltam otthon. Arra viszont mindig adtam, hogy tiszta legyek, és nem aludtam az utcán. Ember akartam maradni. Volt egy hely a Kürt utcában, ahová be lehetett menni tisztálkodni, kaptam fürdőköpenyt, kimoshattam, megszáríthattam a ruháimat, és tisztán vettem vissza. Amikor sehol nem találtam helyet, sorban álltam az éjjeli menedékhelynél már délután ötkor, így nyitáskor, ha nem is az első, de a tizedik voltam. Vagy ha nem kaptam férőhelyet, járműveken töltöttem az éjszakát. Előfordult, hogy bekéredzkedtem egy kukatárolóba, de a közterületeken nem éreztem magam biztonságban.”

Julika túlélési stratégiája az, hogy a nálánál is szerencsétlenebbeknek igyekszik segíteni, de ő is elfogadja a segítséget attól, aki azt nyújthatja.

„Végeztem karitatív munkát templomokban, Teréz anya nővéreinél és a máltaiaknál is: mosogattam, takarítottam, zsíros kenyeret kentem” – mondja, mintha ez volna a legtermészetesebb.

A karitatív és vallási szervezeteknél találtam barátokra is.

„Van egy barátnőm, a munkahelyére bármikor bemehettem ebédelni, ha volt ideje, beszélgethettünk is. Soha nem felejtem el, egyszer a Vérmezőn ültem egy padon, és egy kislány a kezembe nyomott egy becsomagolt szendvicset. Külföldi lehetett, nem beszélt, csak rám mosolygott, de ez mindennél többet elmondott.”

Julika amíg tudott, dolgozott, nyomdai könyvkötő volt, de elvállalt bármit, amit meg tudott csinálni, bonbont csomagolt, takarított. Már régóta rokkantnyugdíjas. A betegségei miatt – amikben szerepet játszhatott nehéz élete - kórházakban is eltöltött heteket, hónapokat, és a jószívű orvosok nem siettek kitenni – tudták, hogy az utcára megy, megvárták, amíg felerősödik. Most már két éve szociális otthonban lakik, negyedmagával egy szobában.

„Ha kívánhatnék valamit a jótündértől, egy kis saját szobát kérnék, ahol magam lehetek” – mondja Julika. „Vagy egy helyet, ahol gondoskodhatnék egy kedves idős hölgyről, külön szobában nála lakhatnék, akkor még egyedül sem lennék. El tudnám látni. Tisztában vagyok vele, hogy jótündérek nincsenek, de az emberek közt vannak jók. Hátha egyszer nekem is lehet még otthonom.”    

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után