Létrehozva: 2019.12.14.

Így szívatják a nagycsaládosokat az autókereskedők

16 500 család adott be igénylést az autóvásárlási támogatásra, de még csak 2500 kapta meg. Óriási siker a kormány nagycsaládosokat segítő programja, de az autógyártók és kereskedők nem készültek fel a rohamra, és különböző trükkökkel is nehezítik az ügyintézést, ezért rengetegen panaszkodnak.

Még nyáron rendelte meg az autóját Vera, de a kocsi még csak most érkezett meg a kereskedésbe, és mint mondja, az ügyintéző január 15-re ígéri az átadást.

„Néhány extrát önkényesen kivettek belőle, arra hivatkozva, hogy már nem elérhető” – panaszolta a Ripost-nak. – „Nagyon csalódottak vagyunk, mert egy tízmilliós autónál ennél nagyobb rugalmasságra számítottunk”– teszi hozzá.

Fotó: Shutterstock (illusztráció)

„Skodát rendeltünk júliusban, akkor februári átadásról beszéltek, de ez át fog csúszni márciusra. A legkisebb gyermekem épp akkor tölti a 3. évét” – panaszolta Edit a Nagycsaládos Autóvásárlási Támogatás Független Információs csoportban.

„Nekünk október 29. óta áll az autónk, amit november 4-én készpénzzel kifizetünk. Ez idő alatt nem intéztek semmit, még az államkincstárnak sem adták be a papírokat” – írja egy dunaújvárosi nő, aki hétfőn bement és össze is veszett az értékesítővel. Mint mondja, a botrány után felgyorsult az ügyintézés, és karácsony előtt megkapják a kocsit azzal a megkötéssel, hogy ha az államkincstár 60 napon belül nem utalja a 2,5 milliós támogatást, vissza kell vinni a kocsit.

Fél évet kell várni a kocsira

Mi november 30-án rendeltük és júliusra kaptunk csak ígéretet – írja Krisztina. „Jól érzem, hogy csak a skodások várnak fél évet az új autójukra?” – kérdezi Péter, de a válaszok lelombozók: „Nem. Dacia Lodgy sincs 6 hónapon belül, nyugi.” „Nem, itt már minimum a fél év. Peugeot Rifterre várunk. Ha minden jól megy, 7 hónapot!” „Kérdezd az Opel Combót rendelőket...” „Májusban rendeltük meg, ígérték, hogy októberre meglesz. Most február az időpont.” „Októberben már Berlingora is 28-30 hetet ígértek...”

Az utóbbi időben annyira felpörgött az újautó-piac, hogy nem csak a nagycsaládosoknak kell várniuk: egy átlagos új autóra is 2-3 hónapot kell várni, ha nem hoz el egyet a szalonban állók közül az ember. De a nagycsaládosok kiszolgáltatottabbak, mint az átlagos újautó-vásárló: ők nem választhatnak könnyedén másik kocsit, ha túl sokat kell várni, mert nekik 7 üléses kell, ráadásul általában kevesebb a pénzük és nem annyira rugalmasak.

Százezrekkel drágábbak lettek a kocsik, mióta van támogatás

Júliustól igényelhetik a 2,5 millió forintos állami támogatást a nagycsaládosok. Érdekes, hogy év közben több százezer forinttal lettek drágábbak a támogatott kategóriába tartozó 7 üléses kocsik…

Íme néhány egy, a témával foglalkozó Facebook-csoport kommentjei közül: „Durva! Ez a Dacia Stepway, amikor én fél éve rendeltem, még csak 4.9 millió volt, ma 5,1 millió!” „Ez nem is durva. A Best felszereltségű, hosszú Opel Combo több mint 1 milliót drágult ez idő alatt!” „A Grand Scenic, amit rendeltem, 400 ezer forinttal lett drágább 1 hónap alatt” „A Kodiaq + 600 ezer!” „Peugeot 5008-ból az alap már nem is rendelhető. A következő kb. 700 ezerrel drágább.” „Július 10-én rendelt Lodgy Techroad, ha most rendelnénk, 650 000 forinttal lenne drágább.”

A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége szerint ők biztosan nem emeltek árat.

„Az általunk forgalmazott autók árát a külföldi gyártók határozzák meg, nekünk ebben nincs mozgásterünk” – jelentette ki Balogh Árpád alelnök. – „Persze van, hogy reagálnak az egyes országok sajátosságaira: például a magasabb magyar áfát alacsonyabb nettó árral kompenzálják – teszi hozzá. Balogh elmondta: az árakat euróban kapják meg, és nekik 1-2 százalék hasznuk van minden eladás után”.

Persze a nagy autógyártók nyugat-európai központjában nem hülyék ülnek: pontosan tudják, hogy Magyarországon 2,5 milliós támogatást lehet kapni ezekre a kocsikra, így nem lehet véletlen, hogy sokszázezres hasznot tesznek rá korábbi áraikra, hiszen az állami támogatás révén a nagycsaládos vevő még így is 1,5-2 millióval olcsóbban kapja meg a kocsit, mint korábban... De szép dolog-e, ha az autógyártók így „lenyelik” az állami támogatás egy részét?

Trükköznek az ügyintézéssel

Nem csak a hosszú ügyintézés nehezíti a családok dolgát, gyakori a félretájékoztatás és a jogtalanul támasztott feltétel a kereskedők részéről. Megtudtuk: a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon is gyakran panaszkodnak arról, hogy az autókereskedő az előszerződés megkötéséhez szeretne igazolást kérni az ügyféltől, hogy jogosult lesz a támogatásra. Holott a törvény szerint előbírálatra nincs lehetőség. Olyanra is volt példa, hogy a kereskedő foglalót kért, vagy azt, hogy a vásárló előlegezze meg a 2,5 milliós állami támogatást. Ha foglalót is fizetnek és támogatást is felhasználnak egy autó vásárlásakor, akkor csakis a támogatási szerződés után lehet foglalót fizetni.

Mik a feltételei?

A kormány családvédelmi akciótervének részeként 2019. július 1-jétől igényelhető a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása. A legalább 3 gyermekes családok maximum 2,5 millió forintot, az autó vételárának felét kaphatják meg, ha legalább 7 üléses új kocsit vesznek. A kérelmet az államkincstárnak kell benyújtani.

Védjegy a családbarát autókereskedőkről

Melyik autókereskedés bánik normálisan az ügyfelekkel? Hogy könnyű legyen ezt megállapítani, a családok védelmében létrehozták a Családbarát Márkakereskedés védjegyet. Aki el szeretné kerülni a jogtalan feltételeket és igazságtalan ügyintézést, keresse a védjeggyel ellátott autókereskedéseket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold