Létrehozva: 2021.06.25.

Szegedi kettős gyilkosság: így helyezik örök nyugalomra a fiatal párt

V. Dániel szerelemféltésből ölte meg Zoét és Tamást szombat éjjel Szegeden. Most a fiatal hölgy édesapja a Facebookon tette közzé a temetés részleteit.

Mint ahogyan a Ripost is megírta: nem egészen egy héttel ezelőtt egy szörnyű eset rázta meg Szegedet: szombaton este meggyilkoltak egy fiatal párt otthonukban. Az eset teljesen megrázta a Dél-alföldi várost: rendőrök lepték el a szóban forgó lakótelepet. Azóta kiderült: egy, szintén fiatal gyógyszerész egyszerűen nem volt képes elfogadni, hogy az általa kiszemelt lány mást szeret. Miután a párral végzett, a saját életét is eldobta. A fiatalokkal és magával is egy vadászpuskával végzett, és ráadásul szerelme tárgyát, Zoét még meg is erőszakolta, amikor a lány éppen a haláltusáját vívta.

Dániel az egyetemen ismerkedett meg Zoéval, de a lány nem szeretett volna vele párkapcsolatot kialakítani.

A gyilkosság helyszíne Fotó: Bors

„Hálásak vagyunk, hogy mellettünk álltok kimondhatatlan fájdalmunkban” – ezek pedig már Zoé édesapjának szavai, aki a Facebook-on tette közzé bejegyzését – írja a Bors.

.Vigaszt nyújt, hogy ennyi jó ember vesz körül bennünket. Közösen búcsúzunk két csodálatos gyermekünktől, Zoétól és Tamástól, hisz együtt hagyták el ezt a világot, mely csupán három hónap boldogságot engedett meg Nekik – olyan igaz boldogságot, amilyen csak nagyon keveseknek adatik meg – így együtt helyezzük Őket végső nyughelyükre. Zoé és Tamás temetését július 2-án tartjuk Ruzsán.” – írta és hozzátette, mindenkit arra kérnek, hogy hatalmas koszorúk és nehéz csokrok helyett egy-egy szál fehér rózsával róják le tiszteletüket!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek