Létrehozva: 2018.04.10.

Így tölti napjait a börtönben Fanni gyilkosa

Nem csak tanul, dolgozik is a javítóintézetben a szerelmét halálra késelõ 17 éves tini, W. Dávid.

Szerző Ripost

Már február óta javító­intézetben van az a fiatal fiú, aki brutális kegyetlenséggel végezte ki szerelmét, az alig 20 éves S. Fannit. A tinit a gyilkosság után szinte rögtön elfogták, először házi őrizetbe helyezték, azonban Fanni ismerősei és sok ismeretlen is megbotránkozott a döntésen: sokkolta őket, hogy a gyilkost hazaengedték. Dávid nem is volt sokáig otthon, pár nap múlva ugyanis megfellebbezték a döntést, és a fiút előzetesbe, egy javítóintézetbe helyezték.

Beilleszkedett a büntetés-végrehajtás rendjébe. Dolgozik és tanul is bent – mondta el a Borsnak dr. Hegedűs László, a fiú ügyvédje. Hozzátette: a fiatalt a szülei látogatják, azonban a szakértői véleményekre még mindig várnak.

Fanni ismerősei nem bocsátottak meg Dávidnak.

Elvette egy ember életét. Nincs olyan, amivel ezt jóvá lehet tenni. Nem tudjuk, hogy azóta mi van vele, de nem is érdekel. Az lenne a legjobb, ha rácsok mögött maradna – mondta határozottan Fanni egyik ismerőse a Borsnak.

Mint azt a lap megírta: ja­nuárban a 17 éves W. Dávid képtelen volt feldolgozni, hogy a nála két évvel idősebb Fanni szakított vele, így egy nap megvárta a fiatal lányt a házuk előtt, és egy hatalmas késsel halálra szurkálta. A rendőrök a gyilkosság éjjelén nagy erőkkel keresték, végül egy házban rejtőzködve találtak rá. Kiderült, hogy a fiatal a néhány nappal korábban, alig pár száz méterre történt rákoskeresztúri gyilkosságból meríthetett ihletet. Ott Cs. Norbert rontott rá volt barátnőjére, É. Vivienre, annak új párjára, és a nő kislányára, Laurára. Először a férfit lőtte le, majd az utcára menekülő, életéért könyörgő Vivient is, méghozzá kislánya szeme láttára, végül magával is végzett.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább