Létrehozva: 2019.10.28.

Így vélekednek az emberek a 760-szoros bliccelőről

Bár a bíróság jogerősen felmentette azt a férfit, aki 760 alkalommal bliccelt a vonaton és 11 millió forintos bírságot halmozott fel, a Ripost olvasóinak az a véleményük, hogy éppen úgy közpénzzel élt vissza, mint az, aki meglop egy közösséget. A férfi nem nyilatkozik.

Nem tesz le a MÁV-START Zrt. arról, hogy behajtsa azt a 11 millió forintot, amit pótdíjak, bírságok és büntetések címén felhalmozott az a férfi, aki legalább 760 alkalommal utazott a vonaton jegy nélkül – de nem ússza meg, hamarosan kopogtat nála a behajtó.

Ám a bíróság felmentő ítélete nem találkozik az emberek igazságérzetével, miközben jogászok szerint kétségtelen: csalás nem történt. A Ripost olvasói közül többen is azt mondják: a MÁV is hibás, hogy ekkora tartozást halmozhatott fel János, aki 2011 és 2016 között legalább 760 alkalommal bliccelt. A jegyvizsgálók már jól ismerték őt. Amikor elkapták, mindig készségesen kitöltötte és aláírta a dokumentumokat, vállalva, hogy később a jegy árát és a bírságot is kifizeti, emiatt nem szállították le soha a vonatról.

A Nagykátai Járásbíróság előtt a férfi lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, nem vitatta, hogy rendszeresen bliccelt. Korábban más ügyben már felfüggesztett börtönre ítélték jelentős kárt okozó csalás és közokirathamisítás miatt, ha jogerősen bűnösnek találják, azt is le kellett volna töltenie. Csakhogy másodfokon felmentette a bíróság arra hivatkozva, hogy senkit nem tartott megtévesztésben, az, hogy nem fizette meg a jegyet és a büntetéseket, nem bűncselekmény. A Ripost utolérte a férfit, ám az ügyvédjén keresztül azt üzente: nem nyilatkozik.

Olvasóink elítélik a bliccelőt.

- Becsületes ember nem csinál ilyet, hajtsák csak be rajta a pénzt!

- mondta lapunknak Katalin.

Más úgy gondolja, hogy a MÁV annyi hibát vétett, hogy megérdemli, ha nem tudja behajtani az összeget.

- Nem igazságos, hogy másokkal szemben ez a férfi lényegében évekig ingyen utazott

– vélekedik Ilona.

- Fizesse meg a kárt, amit okozott, de a MÁV is vonja le a tanulságokat!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A hatalmas mellű ringlány még a ketrecharcos sztárokról is elvonja a figyelmet - galéria

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 16.: a bolygóegyüttállások féltékenységet hoznak

vg.hu

Nagyon durva megállapításra jutott az antibiotikumok hatását vizsgáló magyar kutató

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

vg.hu

Forradalmat és leárazási hullámot indít az Ikea – de a magyarok nem biztos, hogy örülhetnek

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét