Létrehozva: 2020.10.30.

Így zártak be az európai országok – nálunk még istenes a helyzet!

Kétféle kritika éri a járvány kezelését: az egyik tábor szerint túlságosan megengedő, a másik szerint megfosztja az embereket a szabadságuktól. Lássuk, hol áll a többi európai országhoz képest Magyarország! Európa több országában – ott, ahol sok a fertőzött és az elhunyt – lényegesen szigorúbb korlátozásokat vezettek be az utóbbi időben.

Magyarország

Hétfőtől a vendéglátóhelyeken is kötelező lesz a maszk

A kormány hétfőtől a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjeszti a kötelező maszkhasználatot– jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese. Kiss Róbert alezredes elmondta: az új szabályok november 2-ától lépnek életbe.

A szigorítás értelmében a szórakozóhelyen, vendéglátóüzletekben, illetve a sportrendezvények vendéglátó részein is kötelező lesz a maszk viselése, amelyet kizárólag az étel és az ital elfogyasztásának idejére szabad levenni. Jelenleg is kötelező a maszk viselése tömegközlekedési eszközökön, üzletekben, mozikban, színházakban, könyvtárakban, egészségügyi és szociális intézményekben, a gyűléseken és a sportrendezvényeken, valamint az ügyfélszolgálati irodákban.

Belgium

  • Brüsszelben és Vallóniában 22-6, az ország többi részén 24-6 óra között kijárási tilalmat rendeltek el.
  • Bezártak az éttermek, mozik, edzőtermek, uszodák és bolhapiacok.
  • Elmaradnak az idei karácsonyi vásárok.
  • Családonként egy ember mehet vásárolni és 30 percet tölthet a boltban.
  • Tilos a négy főnél nagyobb összejövetel. Esküvőn, temetésen és az egyházi rendezvényeken 40-en lehetnek.
  • Brüsszelben és környékén mindenhol kötelező a maszkviselés.
  • Brüsszel (Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand)

    Franciaország

  • December 1-jéig lakhelyelhagyási tilalom van érvényben (csak munka, tanulás, egészségügyi ellátás céljából hagyható el a lakás, ill. a legközelebbi boltba, patikába lehet menni).
  • Bezárnak a nem létszükségletet kielégítő üzletek és szolgáltatások.
  • Az egyetemi oktatás online folytatódik.
  • Az emberek csak a velük egy háztartásban élőkkel lehetnek együtt, tilos a magánrendezvény.
  • Németország

  • November végéig nincsenek kulturális rendezvények.
  • Bezártak az éttermek, csak elvitelre főzhetnek.
  • A szállodák csak üzleti úton lévő vendégeket fogadhatnak.
  • Legfeljebb két háztartás maximum tíz tagja tartózkodhat együtt, magánterületen is.
  • Az üzletekben 10 négyzetméterenként egy ember lehet.
  • A fodrászokon és a gyógytornászokon kívül minden más szolgáltató kényszerszünetet tart, aki közvetlen testi kapcsolatba kerül a vendéggel.
  • Olaszország

  • A bárok, presszók, éttermek 18 óráig lehetnek nyitva.
  • Rómában éjszakára lezárják a tereket.
  • Bezártak a mozik és a színházak.
  • A déli Puglia tartományban az iskolák visszaálltak az online oktatásra.
  • Fotó: Shutterstock

    Szlovákia

  • November 8-ig meghosszabbították a kijárási tilalmat (munkába és orvoshoz lehet menni, a legközelebbi bolt és gyógyszertár kereshető fel).
  • Tilos a temetőlátogatás.
  • A korlátozások alól csak negatív vírusteszttel lehet kivételt tenni.
  • Svájc

  • Bezártak az éjszakai szórakozóhelyek, a bárok és éttermek 23 óráig lehetnek nyitva.
  • Az egyetemeken távoktatás lépett életbe.
  • Kötelező a maszkviselés az irodákban és az iskolákban, tömeg esetén köztereken is.
  • Rendezvényeken 50, a kulturális és sporttevékenységeken 15-en vehetnek részt.
  • Fotó: Northfoto

    Lengyelország

  • Nem gyűlhet össze ötnél több ember.
  • Közterületen is kötelező a szájmaszk viselése.
  • Az általános iskolák felső tagozatai és a középiskolák távoktatásra tértek át.
  • A boltokban korlátozzák a vevők számát.
  • Bezártak az éttermek, az edzőtermek, az uszodák és a szanatóriumok.
  • Bulgária

  • A felsőoktatási intézmények átálltak a távoktatásra.
  • A mozikat és színházakat 30 százalékig szabad feltölteni.
  • A sportrendezvényeken nem lehetnek nézők.
  • Fotó: Pixabay

    Csehország

  • Bevezették az éjszakai kijárási tilalmat.
  • Korlátozták a kiskereskedelmet, több szolgáltatást és a szabad mozgást.
  • A maszk viselése mindenütt kötelező.
  • Bezártak a vendéglátóhelyek.
  • Az iskolák áttértek a távoktatásra, az alsósok is.
  • Szünetelnek a kulturális és a sportrendezvények.
  • Wales

    Fotó: Getty Images

  • November 9-éig zárva tartanak a pubok, éttermek, szállodák, szépségszalonok, mozik, múzeumok, piacok, autókereskedések, könyvtárak és a nem alapvető cikkeket árusító üzletek.
  • A nem egy háztartásban élők nem találkozhatnak egymással.
  • A kormány azt kéri, aki teheti, maradjon otthon, dolgozzon otthonról.
  • Fotó: Getty Images

    Románia

  • Több helyen bezártak az iskolák, vendéglők és színházak.
  • Számos településen a kültéren is kötelező a maszkviselés.
  • Észak-Macedónia

  • Mindenütt kötelező a maszkviselés.
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

    origo.hu

    Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

    mindmegette.hu

    Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

    ripost.hu

    Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

    magyarnemzet.hu

    Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

    origo.hu

    Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

    mindmegette.hu

    A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

    ripost.hu

    Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

    ripost.hu

    Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    "Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

    INSIDER

    Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

    INSIDER

    „Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

    INSIDER

    Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

    INSIDER

    "Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

    INSIDER

    Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

    INSIDER

    Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

    INSIDER

    Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast