Létrehozva: 2018.04.25.

Ilyenek voltak Magyari Béla utolsó napjai: csalódottan halt meg az űrhajós

A magyar ûrhajós a házát árulta, a bútort is elvitték. Mellõzöttnek érezte magát, az utolsó hónapjai keserûen teltek...

Imádta a repülést, háza kertjéből a ferihegyi gépek zúgását hallgatta Magyari Béla, a 68 éves korában meghalt űrhajós. Bár nem járt a kozmoszban, nem ez bántotta leginkább, hanem az, hogy az ország megfeledkezett a 80-as évek ünnepelt légi ezredeséről.

Budapest szélén, csendes környéken, egy hatalmas, kétszintes családi házban lakott a napokban elhunyt űrhajós. A környék közel sem egy villanegyed, egyszerű, kisvárosi házak sorakoznak itt, közvetlenül a Ferihegyre induló vagy érkező repülők alatt. Már kívülről is látszik, nem volt feltétlenül jövedelmező nyugdíjas űrhajósnak lenni, bár a ház és környéke rendezett, ám gyanúsan csendes.

A környékbeliek szerint a házat jó ideje árulták már, sőt a postás szerint alig pár nappal Magyari halála előtt sikerült is eladni, a házban lévő tárgyak nagy részét is kipakolták már.

Az utóbbi egy hónapban már nagyon rossz állapotban volt Béla, pedig korábban sokat be­szélt. Szeretett mesélni azokról az időkről, és rengeteg fényképet, emléket tartott a házban. Az utóbbi időben viszont már menni is alig bírt – mondta a környék postása.

Persze mindenkit az érdekelt legjobban, hogyan lett Magyari Béla örökre a második, és így az, aki ugyan bármikor beugorhatott volna Farkas Bertalan helyére, ez végül sosem történt meg.

Nagyon sokszor és sokat, akár órákat be­szélgettünk. Körülbelül húsz éve itt lakott már a család. Nekem el merte mondani azt is, amiről sosem beszélhetett, hogy miért nem ő ment fel az űrbe. Az egész csupán egy rokoni szálon múlott. Az döntött, hogy a szovjet űrhajós, Valerij Kubaszov nagybátyja volt a kilövőállomás vezetője. Kubaszov párja pedig Farkas volt, cseréről szó sem lehetett. Õk utaztak, Béla és társa maradt a tartalék – mondta a Borsnak Berecz József, akivel szoros barátságot ápolt az egykori űrhajós.

A Magyar Nemzetnek rendkívül csalódott interjút adott 2009-ben. Leginkább azt fájlalta, hogy a rendszerváltás után elfelejtették, doktori címe ellenére kitették kutatói állásából, szívizomgyulladása miatt pedig már nem ülhetett vadászgépre. Ötvenegy évesen küldték nyugdíjba, ami – ahogy fogalmazott – talajvesztést jelentett a számára. Feleslegesnek tartotta magát, aki nyugdíjas­ éveiben még az illatszer-ügynökösködéssel is megpróbálkozott.

Nem hívnak sehová, de nem is mennék el. Pedig a rendezvényeken jogom lenne felvenni még az ezredesi egyenruhámat is. Persze fel sem jönne rám – tette hozzá önkritikusan a kilenc évvel ezelőtti interjúban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten