„A baba jól van, engem viszont visznek az intenzívre” – üzente meg utoljára a férjének Irén

A Debrecenben lakó, 36 éves Haraszti Irén és Kovács Imre az égiek ajándékának tekintették a megismerkedésüket. A nő pénztárosként dolgozott egy élelmiszer-áruházban, a férfi ácsként kereste kenyerét. Hamar szimpa­tikusak lettek egymásnak. Imrének akkor már volt egy gyermeke az előző házasságából, a most 18 éves Melinda azonban szinte azonnal elfogadta édesapja új választottját. Miután a pár hivatalosan is összekötötte az életét, bele is vágtak a babaprojektbe.

Legkedvesebb álmuk vált végre valóra

Irén fiatalkorától vágyott az anyaságra, és erről akkor sem tett le, amikor nőgyógyásza megmondta neki, hogy nem lehet gyermeke. Imrével azonban úgy döntöttek, részt vesznek a lombikprogramban. A beágyazódás azonnal megtörtént, és kiderült, hogy a kismama ikreket vár. Hat héttel később az egyik magzat elhalt, ám az orvos megállapította, hogy a másik egészséges.

A nő veszélyeztetett terhesként azonnal táppénzre ment. Már a nyolcadik hónapban járt, amikor fájni kezdett a torka, felszökött a láza. Március 1-jén befektették a debreceni kórházba. Nőnapon, a terhesség 36. hetében átszállították a klinikára, hogy elvégezzék a császármetszést. Az anya még láthatta, és a szívéhez ölelhette a babáját. Másnap elküldte Imrének eddigi utolsó üzenetét:

„A baba jól van, engem viszont visznek az intenzívre” – írta a férjének küldött üzenetben Irén.

Az anyának rohamosan romlani kezdett az állapota. Visszavitték a Covid-osztályra, ahol már lélegeztetőgépre került. Idővel az orvosok jobbnak látták, ha a szakintézményben, a Budakeszi Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben folytatják az anya kezelését, és ECMO-gépre, azaz műtüdőre kötik. Erre akkor van szükség, ha már a lélegeztetőgép sem nyújt elegendő segítséget. A berendezés már nemcsak a tüdő, hanem a szív feladatát is átveszi. A berendezés a testen kívül biztosítja a vér oxigénellátását, és ugyanott szűri ki a szén-dioxidot.

Szépen fejlődik a kicsi

Imikét a születése után néhány nappal vihette haza az édesapja.

„Szépen fejlődik, és szerencsére gond nélkül megissza a tápszert. Sokat beszélek a kisfiamhoz, énekelek neki, és természetesen tisztába teszem, illetve altatom. A nagyobbik lányom most velünk lakik, ő is rengeteget segít a kisöccse körül. Melinda egy csodálatos kamasz, akinek most csak az lenne a feladata, hogy az érettségire készüljön, de bármiben számíthatok rá” – érzékenyült el Imre.

Gondolni sem akar a legrosszabbra

A férj csak a Budakeszire való átszállítás után egy hónappal mehetett be Irénhez. Imre hetente kétszer látogathatja feleségét, természetesen a legszigorúbb óvintézkedések mellett. Mielőtt belép az osztály területére, dupla gumikesztyűt, lábzsákot és a teljes testét fedő szkafandert kell húznia.

„Ugyan mélyaltatásban tartják, de a lelkét nem tudják kikapcsolni. Tényként állíthatom, hogy Irénke a külső hangokat hallja. Amikor beszéltem hozzá és lejátszottam Imike mobiltelefonra felvett sírását, egy könnycsepp jelent meg a szemén. A következő alkalommal ez megismétlődött. Amikor legutóbb, vasárnap meglátogattam, jól láthatóan kiugrottak a műszerek” – mesélte a Borsnak a családapa.

Imrének az orvosok többször is megmondták, hogy fel kell készülnie a legrosszabbra. A férj azonban gondolni sem akar arra, hogy feleségét, az újszülött kisfia édesanyját esetleg elveszítheti.

„Irén küzdeni akar. Amikor közölték, hogy a nejemnek valószínűleg órái vannak hátra, nem hittem el. Amíg ver a szíve, remélek! Ha lemondtunk volna róla, már Debrecenben bekövetkezett volna a tragédia.”

Ez a magyarázat Bense Tamás családorvos a Borsnak általánosságban elmondta: „Előfordul, hogy egy beteg az altatás után, az ébredési periódusban arról számol be, hogy minden körülötte zajló beszélgetést hallott. Hogy milyen szinten szabadulnak fel az agykéreg bizonyos területei, az minden embernél más. Egyértelműen megtörténhet, hogy egy anya valóban a gyermeke hangjára reagál.”