Létrehozva: 2020.02.06.

Ismét életet mentett az ÉletMentő app

Az Országos Mentőszolgálat január 23-án indította útjára applikációjukat, mellyel remélték, hogy még gyorsabban tudnak majd reagálni azokban a pillanatokban, ahol minden perc számít. Számításuk beigazolta önmagát: már három életet mentett meg az alkalmazás.

Alig két hete, hogy elindult az ÉletMentő app, máris több embert megmentett: elsőként egy cukorbeteg, inzulinos 16 éves fiút, aki saját otthonában lett rosszul Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Másodjára perceken múlt egy feleség élete, amikor a férj telefonjáról az alkalmazáson keresztül értesítette a mentőket. Egy gombonyomás volt, és máris tudták a címüket és az asszony betegségeit, szedett gyógyszereit, így a mentőknek könnyebb dolguk volt.

Fotó: Facebook

Most az OMSZ arról számolt be, hogy egy buli után a hajnali fagyban sétált szállására Orosházán egy debreceni nő, aki egy 40 év körüli, földön fekvő férfit talált a számára ismeretlen utcák egyikén. Az asszony megpróbálta beszédre bírni a magatehetetlen férfit, ám ez nem sikerült. A nő ekkor vette elő a mobilját, hogy az ÉletMentő appon kérje a mentők segítségét. Ugyan a pontos címet nem tudta elmondani, az applikáción keresztül érkező segélyhívás azonban megmutatta a mentésirányítónak a pontos helyszínt, így azonnal riaszthatta is a legközelebbi mentőegységet. A nő addig is az appban található ábrák alapján oldalára fektette a férfit, akit végül stabil állapotban szállíthattak kórházba a mentők.

Az OMSZ mindenkinek azt tanácsolja, töltse le az applikációt, ami akár életet is menthet!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább