Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.04.

Itt a kormány legújabb döntése a koronavírus-járvány kapcsán

Gulyás Gergely ismertette a járványügyi akciótervet, közös teherviselést hirdettek.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, ez a 24. napja a veszélyhelyzetnek. A védekezésre minden anyagi forrás adott.

Azt a heroikus küzdelmet, amelyet az egészségügyi dolgozók vívnak, úgy szeretné a kormány elismerni, hogy félmillió forintot kapnak.

„A szabad rablás váltotta fel a szabad kereskedelmet”, de mindent megtesznek, hogy a védőfelszereléseket beszerezzék, erre 380 milliárd forintot költött eddig a kormány.

A miniszter elmondta, átrendezik a költségvetést és létrehoztak egy járványvédelmi és gazdaságvédelmi alapot.

Közös teherviselésre kötelezik a multinacionális vállalatokat, a bankokat, az önkormányzatokat és a politikai pártokat is.

Ami a számokat illeti:

  • a kormány magán kezdte a takarékosságot, összesen 1345 milliárd forintot csoportosítottak át a tárcáktól.
  • A pártok támogatása 50 %-át a járvány elleni védekezési alapba kell befizetni, ez 1,2 milliárd forint megközelítőleg.
  • A multinacionális vállalatokat terhelő adók révén 36 milliárd forintos bevétel lesz.
  • 55 milliárd forintot kell befizetniük a bankoknak
  • 34 milliárd forintot várnak az önkormányzatoktól a gépjármű-adókból
  • 663 milliárd forint jut így a járványvédelmi alapba.
  • A gazdaság védelmére és újraindítására 1345 ezer milliárd forint áll majd rendelkezésre – mondta Gulyás. Ahhoz az óriási kihíváshoz, amivel az ország szembesül, ez szükséges. Körülbelül 30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma – mondta a miniszter. A szabad munkahelyek száma is 70 ezerről 40 ezerre csökkent. Április elejétől napi 4 ezer fő lehet a munkanélküliek számának napi növekedése.

    A kormány vasárnap hoz döntést a gazdaság újraindítási tervről – ismertette a miniszter.

    Hétfőn Orbán Viktor, kedden Palkovics László beszél a mentőcsomag részleteiről. A GDP 18-22 százalékát érinti majd a terv – árulta el a miniszter, aki hozzátette, a jegybankkal is folyamatos az egyeztetés, ők is bejelentésre készülnek.

    A védekezés helyett velünk foglalkozik Brüsszel

    Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy a járvány elleni védekezéssel foglalkozik a kormány, míg Brüsszel pedig velük. Minden jogállamisági kritériumnak megfelel a koronavírus-törvény. Gulyás megdöbbentőnek nevezte a nyugati sajtóban megjelent hazugságokat.

    A főváros oldja meg a közlekedést

    A miniszter egy másik kérdésre válaszolva azt mondta, hogy nem kívánják megváltoztatni az önkormányzatok hatáskörét. „A kormány tudomásul vette, hogy a terveknek nem örültek az önkormányzatok” – tette hozzá.

    A budapesti tömegközlekedésről azt mondta, hogy a főváros működteti azt.

    Az a kérésünk, hogy a főváros oldja meg a kialakult helyzetet – mondta Gulyás. Úgy látja, a források rendelkezésre állnak.

    A legfontosabb célok

    Szentkirályi Alexandra arról beszélt, hogy a cél a munkahelyek megőrzése az emberek egészségének megőrzése mellett. Nemcsak gazdaságvédelmi, hanem családvédelmi intézkedések is a most bejelentett átcsoportosítások. A cél az, hogy akik elveszítik az állásukat, azok minél előbb újabb állást találjanak – tette hozzá.

    A képviselőknek is az a feladata, hogy dolgozzanak

    Több önkormányzat olyan intézkedéseket hozott az elmúlt időszakban, amik komoly vitákat váltottak ki, ezért is vették tervbe a módosításokat, de a tiltakozást látva a kormány elállt ettől a javaslattól – mondta Gulyás Gergely.

    „Egy tévedést eloszlatnék: nincs jogi probléma a rendkívüli felhatalmazással. Amikor az Országgyűlésnek benyújtunk egy törvényt, az a rendes ügymenet. A parlamenti képviselőknek is az a feladatuk, hogy dolgozzanak. A parlament ülésezik, azt szeretnénk, hogy a parlament rendes munkát végezne”.

    A kormány nem kívánja bezárni a parlamentet, szemben az Európai Parlamenttel.

    Gulyás Gergely szólt arról is, hogy sokaknak a hobbijává vált, hogy Magyarországot szidják és rágalmazzák. Semmilyen provokációnak nem ülünk fel – tette hozzá. Sokkal fontosabb, hogy a járvány elleni védekezést megoldja a kormány.

    Szentkirályi Alexandra szót ejtett az érettségiről is. „Dolgozunk azon, hogy a lehető legjobb forgatókönyv alapján dönthessünk. A korlátozásokról a jövő héten, az érettségiről később döntünk, de húsvét előtt lesz tájékoztatás” – mondta.

    Mennyi munkanélküli lesz?

    A Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre válaszolva elmondta, még nem tudják, mennyivel nő a munkanélküliek száma, de eddig is tízezres számról van szó, üteme gyorsul.

    „Van álláskeresési támogatás, és a kedden bejelentendő csomag remélhetőleg megfelelő segítség lesz. De senki nem tudja most, meddig tart a járvány. A kormány azt szeretné, hogy az élet és a gazdaság minél előbb újrainduljon” – tette hozzá.

    Uniós alapot nyit a kormány

    Gulyás Gergely bejelentette, hogy egy uniós alapot is nyit a kormány, és ebben fel fogják tüntetni a konkrét összegeket, mindenki láthatja majd mennyit segít az EU a járványügyi védekezés ügyében Magyarországnak. „Eddig egyetlen forint sem érkezett” – tette hozzá. „Plusz pénzt nem kapunk, pályázati könnyítés van csak, de ez nem plusz forrás.”

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

    origo.hu

    Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

    borsonline.hu

    Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

    hirtv.hu

    Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

    ripost.hu

    Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

    vg.hu

    Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

    origo.hu

    Brutális bírságot kapott az RTL Klub

    lakaskultura.hu

    Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

    ripost.hu

    Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

    INSIDER

    Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

    INSIDER

    Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

    INSIDER

    „Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát