Létrehozva: 2021.10.02.

Jakab két verőlegénye ellen testi sértés miatt megindult a rendőrségi eljárás

A RIPOST megtudta, Jakab fojtogató testőre, és sofőrje ellen testi sértés miatt hivatalosan is megindult a rendőrségi eljárás. Ugyanakkor az áldozat, a kutyát sétáltató férfi ellen indított szabálysértési ügyet felfüggesztették. Öt tanú állítja egybehangzóan, hogy Jakab verőlegényei kezdték a provokációt, és a pártelnök sofőrje ütött először.

Kiderült, Jakab két verőlegénye is bántalmazta fizikailag azt a kutyasétáltató férfit, akire a Jobbik hajdúhadházi rendezvényén támadtak rá.

Mint arról korábban a RIPOST beszámolt, Jakab Péter testőre fojtófogással vitte le a földre a kezében pórázt tartó férfit, most azonban arra is fény derült a meghallgatott tanúknak köszönhetően, hogy Jakab sofőrje, a párttól több mint negyvenmillió forintot bezsebelő Gulicska Mihály volt az aki először ütött.

A RIPOST úgy értesült, hogy Gulicska szemből támadt rá a férfira, és nyomban ütlegelni is kezdte.. Ezután jelent meg a testőr, aki hátulról fojtófogást alkalmazva vitte földre áldozatát.

A rendőrségen mindkettőjük, a testőr, és Gulicska Mihály ellen is testi sértés és garázdaság miatt indult eljárás.

Rájár a rúd Jakabra

A rendőrség egy további férfit keres még, róla öt tanú állítja, hogy életveszélyesen megfenyegette a kutyasétáltatót, azt mondta neki, hogy később megtalálják és elkapják. Úgy tudjuk, ő is Jakab Péter egyik biztonsági embere, aki a fojtogató testőrrel együtt, egy autóval járt Jakab rendezvényeire és ma is árnyékként követi a Jobbik bukott pártelnökét.

A jövő héten a rendőrség szakértőt is kirendel az ügyben, ő a testi sértés súlyosságát fogja vizsgálni és azt, hogy a fojtogatás után maradt-e maradandó károsodás.

A testi sértés büntetési tétele, attól függően, hogy az okozott sérülés 8 napon belül vagy 8 napon túl gyógyul, 2 és 3 év közötti szabadságvesztéssel sújtható. Amennyiben azonban a testi sértés életveszélyt vagy halált okoz, már 2-8 év a büntetési tétel.

Jakab Péteréknek mindössze három tanújuk van, ketten közülük azonban érintettek is az ügyben, hiszen őellenük is eljárás indult.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Temeti a sajtó Putyin birodalmát, az is kiderült, miért

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!