Létrehozva: 2018.09.08.

Jól jár, aki eddig várt a tanszervásárlással

Jól járt az a család, ahol a tavalyi iskolatáskával küldték a suliba az elsõ héten a gyereket: itt a nagy leértékelések ideje, ahogy azt a Ripost megjósolta! Most feleannyiért meg lehet venni ugyanazt, mint két hete, így akár tízezreket is lehet spórolni.

 

Már tavaly év vége táján tönkrement a táskája a fiamnak. A nyáron nagyon drága volt, legalábbis a jó minőségű. Rosszat meg nem akarok venni, mert akkor jövőre megint vehetek újat. Megvárjuk az akciót, az első két hétben pedig használja a kiránduló hátizsákját

– mondta el lapunknak Réka. A háromgyerekes anyuka évek óta ősszel vásárol, és soha nem volt gond abból, hogy az első napokra még nem szerzett be mindent. Elmondta: nagyon sok pénz a három gyereket iskolába indítani ősszel, minden kedvezmény számít.

 

Most táraznak be az egész tanévre

„Én augusztus végén, szeptemberben szoktam mindent megvenni egyszerre a két lányomnak. Az Auchan és a Tesco ilyenkor tanszerekre nagyon jó árakat hoz ki"–mondta el Molnár Anita. Az anyuka szerint azért éri meg minden évben várni, mert így belefér hogy a minőségibbet vegyen a tanszerekből.

Most be is tárazok az egész tanévre grafitból, színes ceruzákból, radírból. Füzetekből is többet veszek, mert írás- és matekfüzetből minden évben több fogy. A rajz- és technikaszerekre ritkább az akció, de az teljes áron sem nagy tétel."

 

Sokan most szerzik be a listán lévőket

Mint arról már beszámoltunk, súlyos tízezrekbe kerül az iskolakezdés, ahol több gyerek van ez az összeg megsokszorozódik.

Ekkora kiadásnál a harminc százalékos spórlás is sokat jelent egy családnak.

A legtöbb iskolában egy-két hetet még hagynak a szülőknek a teljes lista beszerzésére és sok esetben az őszi szülői értekezleten módosítják a nyáron kiadott listát. Aki vár őszig, az nem veszít semmit.

A mi iskolánkban soha nem volt elvárás, hogy első nap meglegyen az összes tanszer. Szeptember közepén szoktunk bekérni mindent, illetve szólni, ha valakinek nagyon sok minden hiányzik

– mondta el Teri néni, aki 20 éve alsó tagozaton tanít Budapesten. Hangsúlyozta: a tanévkezdéshez elég a grafitceruza és 1-2 füzet.

Attól sem kell tartani, hogy azért mert ilyenkor csak a felhalmozott készletet árusítják ki, nem lesz elég választék. Utánajártunk: a nagy bevásárlóközpontokban semmiből sincs hiány, minden tanszerből nagy a választék.

A füzeteken és táskákon a legnagyobb az akciózás

A füzeteket és az írólapokat akciózzák a legtöbb helyen és a legnagyobb mértékben. Füzeteket 50-60 százalékos kedvezménnyel is vásárolhatunk.  A ceruzákat és írószereket is jó áron lehet megvenni ilyenkor. De ezeknél jellemző, hogy csak bizonyos márkákat akcióznak. Ezekhez átlagban 20-30 százalékos kedvezménnyel juthatunk hozzá.

Ha jó akciót látunk, minőségi írószerből érdemes nem csak a kezdő csomagot megvenni, hanem be is tárazni, ugyanis a legtöbb gyereknek ezeket év közben is kell pótolni

A legnagyobb kedvezmények arra  vannak, amit év közben jellemzően nem vesznek: iskolatáskából és tolltartóból. Most akár féláron vehetünk minőségi iskolatáskát, a Tesco például 9 ezerért kínál két hete még 19 ezerért árult táskákat. Minden áruházban vannak akciós tanszerek, a legtöbb külön tanszerakciós katalógust adott ki szeptember első felében. A netes tanszerboltok is kedvezményeket kínálnak, felugró reklámokkal hirdetik a kedvezményes iskolai felszerelést. A ruha- és sportszerboltok is iskolakezdési akció címen hirdetik az őszi nagy akcióikat.

A tanszerakciók mellett most hétvégén sok üzletközpontban lesz akciós hétvége, kedvezménykuponokat kínálnak. Mivel ezek közt olyan is van, ahol nem jelölik azt, hogy akciósra nem érvényes, érdemes utánanézni, hogy melyik tanszert árusító üzlet fogad el kedvezményre jogosító kupont.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette