Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.01.

Õk az év legpancserebb rablói

Viccesek, szánalmasak, már-már sajnálni kezdjük õket, pedig közönséges gazemberek. A Ripost olyan eseteket gyûjtött csokorba az idei év történései közül, amikor a betörõk meztelenül, táncolva vagy egyéb elképesztõ módon léptek akcióba. Olyan is elõfordult, hogy a rabló egy lepedõt húzott magára abban a reményben, hogy így nem találja meg a rendõrség. Egyikük sem úszta meg a felelõsségre vonást.

Táncolva surrantak be az irodába

Hihetetlennek tűnő rablás történt november 25-én Debrecenben a Bocskai tér környékén. Egy gyülekezetben éppen istentiszteletet tartottak, hangosan szólt a zene. Ekkor ment be az épületbe a 23 éves L. István és a 45 éves B. Levente. Hogy eltereljék a többi ember figyelmét, egyikük táncra perdült, amíg társa besurrant az irodába, és onnan ellopott egy mobilt. Ezután mind a ketten elmenekültek.  A nyomozók nem hittek a szemüknek, amikor visszanézték az irodának a kamerafelvételét, amin az egyik férfi táncot lejt. Miután elfogták a táncoslábú rablókat, beismerő vallomást tettek. A rendőrök az egyiküknél megtalálták az ellopott mobilt is, és azt visszaszolgáltatták a tulajdonosának. A két hosszúpályi férfival szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja a nyomozást.

 



Ruhájuk alá gyömöszölték a csokit és a piát

Pénz és más értékek helyett többek között csokoládét és energiaitalt lopott két fiatal Szegeden. A rendőrség egy helybéli és egy tiszaszigeti férfival szemben indított büntetőeljárást, azzal a gyanúval, hogy több áruházból is loptak. Egyikük október 8-án a ruhája alá rejtett szeszes italokat, édességet és energiaitalt, egy nappal később pedig csokoládét és üdítőt, majd elmenekült a boltból. A másik férfi később édességet és pulóvert akart lopni egy szegedi áruházból. A két pancser rabló nem tudott elmenekülni a zsákmánnyal, ugyanis a biztonsági személyzet mindkét üzletben elkapta őket. A 20 és a 21 éves férfi ellen üzletszerűen elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 



 

Lepedő alá bújt a fiú a rendőrök elől

Börtönbe kellett vonulnia lopás és kifosztás miatt, ám ehhez nem volt kedve, inkább elrejtőzött a rendőrök elől egy 17 éves fiú szeptemberben. Talán megrekedt egy kisfiú szintjén, ugyanis azt gondolta, ha lefekszik a földre és magára húz egy lepedőt, akkor egycsapásra láthatatlanná válik. A varázslat nem sikerült, ugyanis a rendőrök megtudták, hol lakik, és a Szepesi utca egyik házában meg is találták az összegömbölyödött ifjút.


 

Meztelenül mászott be az ablakon a tolvaj

Nyitott ablakon keresztül mászott be egy 23 éves férfi egy tatabányai lakásba november 1-jén hajnalban. A kihívott rendőrök meghallgatták a ház tulajdonosát, egyben a bejelentőt, aki elmondta, hogy zörejre riadt fel fél 4 előtt. Amikor felkelt, hogy megnézze, ki zörög, egy idegen férfival találta magát szemben, aki teljesen meztelen volt. A házigazda rákiabált, hogy azonnal hagyja el a lakást. Ekkor az idegen kiugrott az egyik csukott ablakon, majd eltűnt. A rendőrök keresni kezdték, végül a pincében találtak rá. Ekkor már félig fel volt öltözve. Sz. József elmondta: nem emlékszik semmire, azt sem tudja, hogy került az idegen lakásba. Mivel megsérült, amikor kiugrott a csukott ablakon, a rendőrök mentőt hívtak hozzá. Kórházi kivizsgálását követően előállították, és kábítószer gyorstesztet végeztek. Kiderült, hogy a drogoktól viselkedett ilyen furcsán.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

„Ez egy szép találat” - Magyar Pétert elképesztő magyarázattal állt elő a DatAdat ügyben + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát