Létrehozva: 2019.02.26.

Kalapáccsal verte agyon ismerősét a máriavárosi gyilkos

Rettenetes gyilkosság történt a kecskeméti Máriavárosban: a sértett úgy döntött, meglátogatja ismerõsét...

Ivócimboráját verte agyon egy férfi Kecskeméten. Az 50 éves sértett február 24-én 18 óra körül megjelent ivócimborája lakásán, aki aznap szintén ivott már. Ám arra nem számított, hogy a 64 éves gyanúsítottat éppen az élettársával találja. A féltékenység tettlegességig fajult a sértett és a nő között. A gyanúsított a szoba sarkához ment, ott magához vett egy kalapácsot és azzal többször az ágy szélén ülő sértett fejére sújtott, majd a földre hanyatlóra további ütéseket mért. A bántalmazott a helyszínen életét vesztette.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészég kedden indítványozta a szörnyű tettét beismerő gyanúsított letartóztatását, mert a bűncselekmény súlyossága miatt fennáll a veszély, hogy a férfi szabadlábra kerülése esetén a hatóságok elől megpróbál elszökni, elrejtőzni – írja a hiros.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast