Létrehozva: 2021.06.06.

Karácsony Gergely: kettőből nulla

Adjunktusi állásához már két nyelvvizsgát kellett volna bemutatnia.

Nem elég, hogy a tanársegédi kinevezése feltételeit nem teljesítette Karácsony Gergely, végképp érthetetlen, hogyan kerülhetett néhány évvel később adjunktusi pozícióba is a baloldali politikus a Budapesti Corvinus Egyetemen. A Magyar Nemzet birtokába került az intézményi szabályzat, mely szerint ugyanis utóbbi munkakörhöz már egy második idegen nyelv szaknyelvi és előadói szintű ismerete is kellett volna.

Fotó: Máté Krisztián / Ripost

Egyre több a kérdőjel Karácsony Gergely múltjában: a főpolgármester nem lehetett volna tanársegéd 2004 és 2008 között a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE), mivel nem felelt meg az intézmény szabályzatában leírt feltételeknek, és most úgy tűnik, hogy adjunktusi kinevezésével is gondok vannak. A Magyar Nemzet arról ír, hogy Karácsony Gergely 2000-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) tett lektorátusi nyelvvizsgát, ami az akkori szabályok szerint elegendő volt a diplomaszerzéshez, ezt viszont ma már egyetlen intézmény sem fogadhatja el középfokú állami nyelvvizsga bizonyítvány helyett. Az Oktatási Hivatal nyelvvizsgáztatási akkreditációs osztályának honlapján egyértelmű az indoklás: az egyetemi lektorátusi vizsgák soha nem voltak állami vagy államilag elismert nyelvvizsgák.

Ez pedig nagy bökkenő Karácsony Gergely számára, hiszen a Corvinuson vállalt tanársegédi állásához a Magyar Nemzet birtokában lévő szabályzat szerint „legalább egy nyelv C típusú nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű állami oklevéllel bizonyított ismerete” is szükséges lett volna. Ilyen papírja pedig nincsen és nem is volt.

Egyelőre sem a BCE, sem az Oktatási Hivatal válasza nem érkezett meg laphoz azzal kapcsolatban, hogyan nevezhették ki mégis tanársegéddé Budapest jelenlegi első emberét a feltételek teljesítése nélkül. És egy újabb kérdés: hogyan lehetett Karácsony 2008 és 2012 között még adjunktus is a Corvinus Politikatudományi Tanszékén?

Ehhez a munkakörhöz ugyanis az akkor hatályos szabályok szerint a tanársegédi kinevezés feltételeinek teljesítésén túl (ami ugyebár eleve problémás volt) többek között egy második idegen nyelv szaknyelvi és előadói szintű ismerete is kellett volna. Nem is beszélve a doktori (PhD) fokozatról vagy a doktori programban való részvételről, igaz, ez utóbbi kritériumtól a feltételtől bizonyos esetekben a szabályzat szerint eltekinthetett a kinevező.

A Magyar Nemzet próbálta az ELTE-től megtudni, miféle nyelvtudásról is adott számot a főpolgármester a diplomaszerzésekor, szerették volna megnézni a híres lektorátusi nyelvvizsgáját, vagy bármilyen írásos nyomát látni annak, hogy Karácsonynak tényleg van középfokú angolnyelv-tudása. Erre azonban nem nyílt lehetőség, adatigénylésükre ugyanis az ELTE azt válaszolta, hogy a hallgatók és volt hallgatók személyes adatai nem tekinthetők közérdekből nyilvános adatoknak, továbbá, a főpolgármesteri tisztség betöltése sem alapozza meg az idegennyelv-tudásra vonatkozó adatok közfeladat ellátásával összefüggő egyéb személyes adat jellegét.

Eiler Tamás, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Idegen Nyelvi Központjának vezetője külön is válaszolt a Magyar Nemzetnek. Ő azt írta, karukon kizárólag szaknyelvi nyelvoktatás folyik évtizedek óta, és nem adnak ki semmiféle nyelvvizsgát, az egyéb karokon korábban létező Idegen Nyelvi Lektorátusok viszont valóban adhattak a diploma megszerzéséhez szükséges, nyelvvizsgával felérő pecsétet az indexbe. Ennél közelebb nem jutott a lap Karácsony jól elrejtett nyelvi papírjához, ami legyen bármilyen igazolás, bizonyítvány vagy pecsét, a fentebb leírtak alapján biztosan nem államilag akkreditált okirat.

A Magyar Nemzet korábban arról is írt, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti belépőjét már korábban megakasztották a nyelvtudásával és a doktori tanulmányaival nyilvánosságra kerülő hírek. Magát a bejelentést is azért kellett egy héttel elhalasztani, mert a The Economist brit lapnak adott interjújával komoly belpolitikai botrányt kavart. Karácsony a miniszterelnök testalkatán gúnyolódott, ami miatt bocsánatot kellett kérnie Orbán Viktortól. Ezután a közélet egyik legfontosabb kérdésévé vált, hogy a főpolgármester vajon milyen fokon beszél angolul.

Karácsony először azt bizonygatta, hogy tud angolul, és erről papírja is van. Májusban, egy magyarázkodó Facebook-bejegyzésében trükkösen azt érzékeltette, hogy középfokú nyelvvizsgája van. „A miniszterelnök beszélt angolja alighanem jobb, mint az enyém, legalább annyi különbség van a nyelvtudásunk között, mint amennyi egy Angliában töltött Soros-ösztöndíj és egy egyetemen megszerzett középfokú nyelvvizsga között feszül” – írta a posztjában. Röviddel ezt követően azonban ő maga ismerte el, hogy ami neki van, az bizony nem államilag elismert nyelvi bizonyítvány. „Egyetemi lektorátusi nyelvvizsgát szereztem 2000-ben az ELTE Idegen Nyelvi Lektorátusán, akkor az volt a diploma feltétele” – árulta el a Telexnek adott interjújában.

Az elmúlt hetekben a főpolgármester egyre furcsább, már-már szürreális magyarázatokkal állt elő hiányos nyelvtudását illetően. Előbb egy merőben új fogalmat használva közölte, hogy „hiperpasszív” az angoltudása.

Megválasztásom után vállalok egy angol nyelvű nemzetközi sajtótájékoztatót, amelyiken például bejelentem, hogy a Fudan Egyetem nem fog megépülni.

Vadul nem kell tanulnom, de próbálom majd kicsit felfrissíteni, nekem egy ilyen hiperpasszív angoltudásom van, most egy kicsit aktivizálom” – fogalmazott Karácsony az ATV stúdiójában, ahol azt is hozzátette: „a bulvárlapokat kevésbé értem, mint a tudományos folyóiratokat.”

Később arra hivatkozott, hogy csak a szaknyelvet érti meg: „egyetemista koromban, fiatal kutatóként speciális angolt beszéltem.” Ezután a gyermekkori diszlexiáját emlegette: „Az én esetem az angollal annyiban speciális, hogy huszonéves koromban az egyetemi angoltanárom mondta, hogy nekem valószínűleg diszlexiám lehetett iskoláskoromban, amit azóta kinőttem, vagy azt hiszem, ez a szakszerű kifejezés, kompenzáltam.”

Mindeközben videófelvételek bizonyítják, hogy például egy nemzetközi sajtóeseményen kukkot sem értett a neki feltett kérdésből, az utóbbi hetekben pedig rendre menekülőre fogja, ha a nyelvtudását firtató – kiváltképp, ha angolul kérdező – újságírók közelítenek felé. A PestiSrácok.hu riporterének nemrég azért sikerült elkapnia a főpolgármestert a Képviselői Irodaház lépcsőjén, ahol így válaszolt: „Mondjuk úgy, hogy fejlesztenem kell az angolomat”, majd sietve hozzátette: „tökéletesen olvasok és értek angolul”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem örülnek a fejlesztők a PlayStation 5 Prónak

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin