Létrehozva: 2020.04.18.

Karácsonyék lebuktak: fizetésemelést adtak a járvány idején a fővárosi bizalmi cégvezetőknek

Karácsony Gergely a különleges jogrend általi felhatalmazást kihasználva a fővárosi cégek vezetőinek jelentős fizetésemeléséről döntött.

A Párbeszéd főpolgármestere a járványra hivatkozva évi 40 százalékos vezérigazgatói prémiumra adott lehetőséget, amivel eltörölte a Tarlós István főpolgármesterségének idejére jellemző szigorú bérpolitikát.

Fotó: mti

Az új rendszer szerint a fővárosi cégvezetők jövedelme a hasonló állami társaságok vezérigazgatói személyi alapbérének 60, illetve 80 százaléka között határozható meg.

Amennyiben a MÁV első emberének tavalyi adatok szerinti havi ötmilliós bére lesz az etalon, akkor akár havi négymilliós apanázst is felmarkolhatnak egyes budapesti cégvezetők – jegyzi meg a Magyar Nemzet.

Karácsony Gergely arról is döntött, hogy a cégvezéreknek az úgynevezett teljesítménybérét az éves alapbér eddigi 15 százalékáról újra emeljék fel 40 százalékra.

Szintén a Covid-19 vírusra hivatkozva Karácsony Gergely 43 fővel növeli a főpolgármesteri hivatal létszámát is, döntően kommunikációs és koordinációs többletfeladatokra hivatkozva. Az adóiroda létszámát többek között azzal az indokkal bővítik, hogy „a várható iparűzésiadóbevétel-kiesés ellensúlyozása az adóigazgatási apparátus megerősítését is szükségessé teszi”. A határozat ugyan nem szól róla, de az adóiroda létszámának bővítése súlyos megszorításokat, a fővárosiak megsarcolását vetíti előre. A mostani létszámbővítés az általános tartalék terhére közel 226 millió forintba kerül csak az idei évben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

travelo.hu

Pár nap, és újra kinyit Róma ingyen látogatható, mesés rózsakertje

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

INSIDER

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó