Létrehozva: 2021.10.06.

Sajnos a második Nobel-díjról is lemaradt Karikó Katalin

Karikó Katalin nem kapta meg idén az orvosi és a kémiai Nobel-díjat sem, de így is óriási áttörést vitt véghez a koronavírus elleni védekezésben, amiért hálásak lehetünk.

Hétfőn sajnos nem Karikó Katalinnak ítélték oda az orvosi Nobel-díjat, pedig a szakma, a közvélemény és a világsajtó szerint is a világ megmentőjeként kellene tisztelni.

Karikó Katalin idén nem lett Nobel-díjas (Fotó: MTI / Rosta Tibor)

A kutatóbiológus nem volt csalódott az eredményhirdetést követően, számára ugyanis a kutatás az igazi öröm, nem a díjak.

„Csak az érdekel és arra koncentrálok, amin tudok változtatni, amire van hatásom, és a díjbizottságokéra nincs.”

Szerda délelőtt azonban ismét volt miért izgulnia a koronavírus elleni harc élenjárójának, hiszen a kémiai Nobel-díjra is jelölték.

Azonban az élőben közvetített sajtótájékoztatón megint nem Karikó nevét olvasták fel, hanem két másik kutatóét, Benjamin Listét és David MacMillanét, akik megosztva kapták a kémiai Nobel-díjat a kutatásukért.

A világ ennek ellenére egyetlen dolgot mondhat a magyar tudósnak: Köszönjük!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tűzpiros fürdőruhában mutogatja magát a Balatonnál Nádai Anikó

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják

INSIDER

Megdöbbentő, mit mondott a karambolozó autós a földön fekvő, sérült egri motorosnak