Létrehozva: 2021.10.04.

Karikó Katalin lemaradt az orvosi Nobel-díjról, de szerdán még van remény

Karikó Katalin nem kapta meg idén az orvosi Nobel-díjat, de így is óriási áttörést vitt véghez a koronavírus elleni védekezésben, amiért hálásak lehetünk.

Szerdán fél tizenkettőkor bejelentették, hogy ki kapta idén az orvosi Nobel-díjat. Az esélyesek között volt Karikó Katalin is az mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, akinek sokat köszönhetünk a koronavírus-járvány elleni vakcinák előállításában tett munkálataiért.

Karikó Katalin sokunk számára akkor is győztes
Fotó: MTI

A díjat végül 1/2-ed arányban David Julius és Ardem Patapoutian kapták megosztva, az érzékelés és az idegpályák kapcsolatának felfedezése terén nyújtott teljesítményükért.

Karikó Katalinnak azonban még mindig van esélye: szerdán, a kémiai Nobel-díj birtokosát hirdetik ki, és könnyen lehet, hogy akkor már a magyar biokémikussal együtt örülhetünk a sikernek.

A molekuláris biológus és biokémikus idén már számos díjat vehetett, át, Széchenyi- és Bolyai-díjjal is kitüntették.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten