Létrehozva: 2020.06.19.

Kásler Miklós és Müller Cecília a járványügyi helyzettel kapcsolatban szólaltak meg

Magyarország helytállt a koronavírus-járvány jelentette próbatételben, a kormány által időben meghozott komplex intézkedésekre a lakosság jól reagált – mondta az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós úgy fogalmazott, nemzeti egység alakult a járvány elleni küzdelemben, jól vizsgázott az egészségügy, a közegészségügy, az oktatás, jól reagált a szociális ágazat, jól vizsgáztak a tudomány képviselői.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere ajándékot ad át Müller Cecília országos tisztifőorvosnak a veszélyhelyzet megszűnése utáni új szabályokról tartott sajtótájékoztatójuk után az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) 2020. június 19-én. / Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A miniszter felidézte, hogy Magyarország időben reagált a járványveszélyre, nálunk alakult meg először a feladatok koordinálásáért felelős operatív törzs. Közölte: ha a járvánnyal összefüggő intézkedések meghozatalával késtek volna, Magyarországon is exponenciálisan nőtt volna a fertőzésszám. A halálozási adatok azonban kedvezően alakultak – tette hozzá -, hiszen a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben elhunytak száma töredéke a nyugat-európai adatokénak.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, hogy a magyar járványügyi helyzet nagyon kedvező, de a járványügyi készültséget fenn kell tartani. Kiemelte, az elmúlt napon nem történt haláleset a vírusfertőzéssel összefüggésben, és tizenhéttel nőtt a gyógyultak száma. A veszélyhelyzet megszűnésével bizonyos szabályok továbbra is érvényben maradnak: kötelező a maszkviselés a kórházi, szociális intézményekben tett látogatáskor, az üzletekben, a tömegközlekedés járművein, tartani kell a szociális távolságot, kerülni a zsúfolt helyeket, és nem lehet ötszáz főt meghaladó rendezvényt szervezni. Müller Cecília kiemelte: valamennyi egészségügyi ellátásra továbbra is telefonon kell bejelentkezni, fertőzött beteget a kijelölt intézményekben látnak el. A szakember szerint fontos, hogy a kialakult és rögzült higiéniai szokásaink megmaradjanak – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte