Létrehozva: 2021.11.12.

Koronavírus: kiderült, melyik alapbetegséggel haltak meg a legtöbben

Kásler Miklós elmondta, hogy cáfolhatatlan kutatási eredményekkel tudják bizonyítani azt, hogy a koronavírus elleni oltás rendkívül fontos, életet ment.

A koronavírusban elhunytak 30%-a cukorbeteg volt. A krónikus betegségekben szenvedők koronavírus kitettsége kapcsán Kásler Miklós pénteken arról számolt be, hogy az eredmények alapján a koronavírus fertőzés halálozására elsősorban a cukorbetegség jelent rendkívüli rizikót.

„Magyarországon az emberek 8 százaléka szenved cukorbetegségben, ugyanakkor az elhalálozottak harminchárom százaléka volt cukorbeteg” – részletezte a miniszter.

Koronavírus: ez a betegség okozza a legtöbb halálesetet (Fotó: Pixabay)

De nemcsak cukorbetegek, hanem más a krónikus betegségekben szenvedők, – a krónikus tüdőbetegeket vagy szív dekompenzáltak is – kitettebbek a koronavírus fertőzésnek.

Ezért nagyon lényeges az, hogy 2018-ban a magyar kormány elfogadta az öt nemzeti egészségügyi programot, ami pontosan ezeknek a betegségcsoportoknak a komplex prevencióját, diagnosztikáját, terápiáját, kutatási lehetőségeit és oktatását tűzték napirendre – emelte ki a miniszter.

A hatodik nemzeti program, a Nemzeti Infektológiai Program éppen azért jött létre, hogy ha ismétlődnek a bakteriális vagy vírusfertőzések – akár pandémia formájában – arra is megfelelően fel legyen készülve az ország.

„Cáfolhatatlan kutatási eredményekkel tudjuk bizonyítani azt, hogy az oltás rendkívül fontos, életet ment” – mondta el az EMMI minisztere az oltóanyagok hatásvizsgálatával kapcsolatos nyilatkozatában.

Kásler Miklós az Életközelben videóinterjúban arról beszélt, hogy az idei év elején elindult oltóanyag vizsgálat bebizonyította, hogy a Magyarországon alkalmazott mindegyik vizsgált vakcina hatékony.

A tárcavezető elmondta, hogy 2021. január 22. és június 10. között 3,7 millió embert oltottak be, akiknek az adatait feldolgozták. Ennek alapján azt lehet mondani, hogy a fertőzés ellen Magyarországon használt vakcinák 69 és 88 százalék között megvédték az embereket.

A halálozás megelőzésében még magasabb hatékonyságot mutattak fel, mindegyik vakcina átlagosan 88 és 98 százalék közötti mértékben megelőzte a betegség súlyossá válását, illetve a betegeink elvesztését.

Vakcinációval kb. 9500 emberi életet lehetett megmenteni ebben az időszakban és az érintetteknek majdnem a felét a két keleti vakcina beadása mentette meg – emelte ki.

Arra a kérdésre, hogy a vakcinák által kifejtett immunitás megfelelő-e, Kásler Miklós elmondta, hogy a májusban kezdeményezett magyar kutatás alapján el lehet mondani, hogy mindegyik vakcina esetében a sejtes immunitás is és a humorális immunitás is, tehát az ellenanyag szintnövekedés is kimutatható.

A harmadik koronavírus elleni oltás felvételére buzdította a már beoltottakat a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Gulyás Gergely kifejtette a jelenlegi adatok alapján ez a járványhullám annyiban különbözik a korábbiaktól, hogy van fegyver a vírus ellen, ez pedig az oltás. Aki oltást kap, azok közül minden száz emberből egy betegszik meg, ő is lényegesen enyhébb tünetekkel vészeli át a fertőzést.

Mindenkinek javasolt a harmadik, megerősítő oltás – Időpontfoglalás: www.eeszt.gov.hu

Az oltások hatékonysága hat hónap után elkezd csökkenni, hét-nyolc hónap után drasztikusan, ezért a kormány azt javasolja mindenkinek, hogy vegye fel a harmadik, emlékeztető oltást is, mert így a védettségi szint megmarad – közölte Gulyás Gergely.

Elmondta: a jelenlegi adatok alapján ez a járványhullám annyiban különbözik a korábbiaktól, hogy „van fegyver a vírus ellen”, ez pedig az oltás. Aki oltást kap, azok közül minden száz emberből egy betegszik meg, ő is lényegesen enyhébb tünetekkel vészeli át a fertőzést.

A múlt héten a Pfizer is nyilvánosságra hozta kutatási adatait, melyek szerint az oltások hatékonysága hat hónap után elkezd csökkenni, ezért is szükséges a harmadik oltás. „Aki oltást kapott, az a nyolcadik-kilencedik hónap után is jobb helyzetben van, mint aki nem oltatta be magát” – tette hozzá a miniszter.

November 22-től indul az oltási akcióhét

Felidézte, hogy november 22-től oltási akcióhetet indítanak, amelynek keretében 101 oltóponton előzetes bejelentkezés nélkül is bárki oltást kaphat, akár az elsőt, a másodikat és a harmadikat is. Különösen fontos, hogy a harmadik oltások száma szintén radikálisan növekedjen, főként az idősebb, legyengültebb immunrendszerű páciensek esetében, de a fiataloknak is javasolt a harmadszori oltás.

Van fegyver a vírus ellen, ez pedig az oltás

A mostani adatok alapján nem lehet pontosan megmondani, mikor következik be a negyedik hullám csúcsa, de az biztos, hogy minél többen oltatják be magukat és veszik fel a harmadik oltást, annál gyorsabban „leszünk túl a negyedik hullámon”. „Miután további hullámok sem zárhatók ki, ezért egy esetleges ötödik hullám esetén az lesz védett, aki a harmadik oltást is megkapta” – jelentette ki Gulyás Gergely. Regisztráció oltásra: www.vakcinainfo.gov.hu

„Az egészségügyi kapacitások bőségesen rendelkezésre állnak, ellátási zavar, illetve veszélyhelyzet sehol nem áll fenn.” Általánosan Magyarországon továbbra „sem kívánunk kötelező oltást elrendelni, de lehetőséget adtunk” a munkáltatók számára, hogy erről döntsenek – fogalmazott Gulyás Gergely.

A Miniszterelnökség vezetője különösen fontosnak nevezte, hogy az állami munkatársak, akik sokakkal tartanak kapcsolatot, oltassák be magukat, ezért teszik kötelezővé például a Miniszterelnökség alá tartozó területi közigazgatásban, hogy akik a kormányablakokban, ügyfélszolgálatnál teljesítenek szolgálatot, december 15-ig, akik közvetlenül nem találkoznak naponta sok emberrel, nekik január 31-ig kötelező az első oltás felvétele.

Az egészségügyben dolgozók átoltottsága nagyon jó, van, ahol közelíti a száz százalékot, de körükben is érdemes növelni a harmadik oltások arányát. A jogszabályok jelenleg két oltást írnak elő kötelezően, a harmadik csak ajánlott – jelezte a miniszter.

Gulyás Gergely a tanári érdekképviseletektől, szakszervezetektől annak a belátását kérte, hogy mivel ők gyerekekkel foglalkoznak, nagyon fontos, hogy be legyenek oltva. Korábban a pedagógusoknak szervezett oltások legnagyobb támogatói éppen a tanári érdekképviseletek voltak, ezért szeretnék, ha nem a kormány ellenfelei lennének, hanem a szövetségesei abban, hogy oltassák be magukat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz