Létrehozva: 2020.12.05.

Kásler Miklós: „Nem alkalmazunk olyan vakcinát, ami nem megbízható”

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta, hogy az emberek tájékoztatása hiánytalan lesz, mikor az oltásra való jelentkezés előtt a vakcinák közötti választásra kerül sor.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben legújabb adásában arról beszélt, hogy megbízható vakcinák érkeznek majd Magyarországra. „Néhányan a nyugati vakcinákat nem akarják, mások pedig a keletieket. Én pedig annyit mondanék, hogy Magyarországon biztosan nem alkalmazunk olyan vakcinát, ami nem hatásos, és szövődménye van” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy teljes körű lesz az emberek tájékoztatása.

„Magyarország a vakcinák területén világhatalom, a Nemzeti Népegészségügyi Központ specialistái pedig világszinten dolgoznak. A vizsgálatok végén az ő nyilatkozatuk lesz a mérvadó, a vakcina.gov.hu kormányzati portálon az emberek tájékoztatása pedig hiánytalan lesz, mikor az oltásra való jelentkezés előtt a vakcinák közötti választásra kerül sor”- mondta és rendkívül sajnálatosnak nevezte, hogy annyi tévhit terjed a járvánnyal kapcsolatban.

Kásler Miklós úgy fogalmazott, kedvező változásokat lehet észlelni az európai járványhelyzetben. „Magyarországon külön kell kezelnünk két fontos adatot: a fertőzöttek számának emelkedési mutatóját, emellett a kórházi és intenzíves ápolást igénylő betegszám alakulását. Hazánkban az utóbbi számadatokból láthatjuk, hogy nem történt lényeges emelkedés.”

  Magyarországon biztosan nem alkalmazunk olyan vakcinát, ami nem hatásos és szövődménye van. Specialistáink világszinten dolgoznak, és az ő véleményük fog segíteni akkor, amikor a lakosság az új kormányzati portálon iratkozik fel az oltásokra – mondta Prof. Dr. Kásler Miklós az Életközelben legújabb adásában. A miniszter beszélt a csehországi és a hazai járványügyi tendenciákról, és szót ejtett a pedagógusok és szociális munkások ingyenes és önkéntes gyorstesztjéről is. Közzétette: Emberi Erőforrások Minisztériuma – 2020. december 5., szombat

Megnyugtatónak nevezte a pedagógusok és szociális munkások ingyenes és önkéntes gyorstesztjét, a jelentkezők számát viszont a várakozással ellentétben viszonylag alacsonynak nevezte, s emlékeztetett: a járvány lefolyásának egészét a gyorstesztelés nem változtatja meg.

Megérkezett a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcina első szállítmánya az Egyesült Királyságba, ahol a jövő héten megkezdődik az oltási kampány.

Az oltóanyagot Belgiumból szállították egy kamionnal, amely a Csatorna-alagútban közlekedő Le Shuttle járműszállító vasúti szerelvények egyikén kelt át a kontinensről Angliába csütörtökön késő este. A vakcinaszállítmányt az angliai terminálról egy elosztóközpontba vitték, amelynek helyszínét a brit kormány nem hozta nyilvánosságra. A Downing Street beszámolója szerint az oltóanyagot szállító kamion sem viselt semmiféle olyan jelölést, amely a szállítmány mibenlétére utalt volna. A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) előző nap jelentette be, hogy engedélyezte a Pfizer/BioNTech-oltóanyag forgalmazását. Az Egyesült Királyság ezzel a világ első olyan országa, amely hatósági jóváhagyást adott egy koronavírus-vakcina alkalmazására. A brit kormány tervei szerint az Egyesült Királyságban jövő kedden kezdődik az oltási kampány, és ehhez az első menetben 800 ezer adag vakcina áll majd rendelkezésre. A Pfizer/BioNTech-oltóanyagból London eddig 40 millió dózist rendelt. Matt Hancock brit egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint ebből több millió már decemberben megérkezik.

Karácsony előtt engedélyt kaphat a másik vakcina is

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság a napokban az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari csoport és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-oltóanyagának engedélyezési eljárását is megkezdte. Ebből a vakcinából a brit kormány 100 millió adagot rendelt. Jonathan Van-Tam angol tisztifőorvos-helyettes csütörtök este a BBC televíziónak nyilatkozva elmondta: reméli, hogy a brit gyógyszerfelügyelet még karácsony előtt engedélyezi ennek az oltóanyagnak a forgalmazását is. Van-Tam professzor hozzátette: ha a lakosság különösen veszélyeztetett csoportjai „nagyon nagy számban” megkapják a vakcinát, és ha az oltóanyag valóban nagyon hatékonynak bizonyul, akkor a Covid-19 betegség okozta halálozások és a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-betegek száma akár 99 százalékkal is csökkenthető.

Elsőbbségi lista szerint oltanak

A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) elsőbbségi listát állított össze arról, hogy az egyes lakossági csoportok milyen sorrendben juthatnak hozzá a vakcinához. A 25 oldalas útmutatás szerint a lista élén az idősotthonok lakói és gondozóik állnak. Utánuk a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók, majd időrendi sorendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következnek. A 65 éven felüliekkel egy csoportba tartoznak azok a 16-64 év közöttiek, akiknek olyan krónikus alapbetegségük van, amely növeli a súlyos szövődmények, illetve a halálozás kockázatát koronavírus-fertőzés esetén.

Több mint 60 ezer halott

Az egészségügyi minisztérium legújabb adatai szerint átlépte a 60 ezret a nagy-britanniai koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma. A tárca közölte: a csütörtök este zárult 24 órában 414 olyan halálesetről érkezett bejelentés, amelynek közvetlen oka a Covid-19 betegség volt. A kormány számítási módszertana szerint – amely a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe – eddig 60 112 halálos áldozata van a brit koronavírus-járványnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában